Berta Sándor

Naponta 9500 új kártevőterjesztő oldalt fedez fel a Google

A keresőcég öt évvel ezelőtt indította el a Safe Browsing projektjét és most a Google Security Team blogbejegyzésében számolt be a tapasztalatairól.

Az információkat Niels Provos, a csapat egyik tagja ismertette. A bejegyzés szerint a Google naponta 9500 olyan új portált fedez fel, amelyeken keresztül ismeretlenek megpróbálják megfertőzni a számítógépeket. Miután a vállalat a Chrome mellett a Firefox és a Safari fejlesztőivel is megosztja a Safe Browsing adatbázisát, így az adatokhoz jelenleg 600 millió felhasználó férhet hozzá. A funkció lehetővé teszi az internetezők figyelmeztetését, ha egy olyan honlapot akarnak megnyitni, amely úgy szerepel az adatbázisban, mint kártevőterjesztő oldal, emellett a figyelmeztetéseket a Google keresőjébe is integrálták.


A felfedezett adathalász honlapok változása

"A becslések szerint napi 12-14 millió keresésnél figyelmeztetjük az embereket, ha olyan portálra akarnak menni, amely szerintünk fertőzöttnek számít" - írta Provos. Amennyiben a honlap üzemeltetőjének sikerül eltávolítania a kártevőt, úgy az oldal azonnal kikerül az adatbázisból. Az automatikus kártevő-felismerési funkció időközben már nem csak a portálok, hanem a letöltésre kínált adatok esetében is működik. A Chrome böngészőbe beépített védelem naponta 300 000 alkalommal ugrik fel, így figyelmeztetve a felhasználókat a lehetséges veszélyekre.


Az adatbázis egyébként nem csak a felhasználók védelmét szolgálja és nem egyedül a böngészőfejlesztők számára érhető el, hanem a honlapok üzemeltetőinek, az internetszolgáltatóknak és a CERT csoportoknak is. Provos szerint mindez hozzájárult ahhoz, hogy a szakértők jobban megérthessék és felmérhessék a webes kártevők terjedését. Ugyan a problémát várhatóan soha sem sikerül majd teljesen megoldani, mert a támadási módszerek mindig fejlődnek, de ezáltal folyamatosan fejleszteni lehet a védelmi mechanizmusokat.


A felfedezett vírusos honlapok mennyisége

A fejlődés különösen az adathalászatra szakosodott oldalak elleni védekezésnél figyelhető meg, mivel ezek a platformok egyre rövidebb ideig tudnak zavartalanul működni. Bár a kártevők felismerési hatékonysága folyamatosan nő, ám ennek ellenére egyre több vírus és kémprogram jelenik meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Nobuo #3
    "beszámolt be" elírás a cikk második sorában. Nem piszkálás, jó szándék.:)
  • hangulati #2
    ;) >>>> :( >>>> .( >>>> o
  • TARTYOM #1
    ;)