SG.hu·

A 13 évesnél fiatalabbak is Facebook-tagok lehetnének

Jelenleg csak a 13 éves vagy annál idősebb személyek regisztrálhatják magukat a közösségi oldalon. A cég most azt fontolgatja, hogy leszállítja a korhatárt vagy megváltoztatja a rendszert.

A korlátozást sok gyerek egyszerűen kikerüli, például idősebbnek adják meg magukat, vagy ami még inkább jellemző, ismerőseik vagy a szüleik segítségével regisztrálják magukat. Egy új elképzelés szerint lehetővé tennék, hogy a szülők és gyermekeik összeköthessék a profiljaikat. Mindez lehetővé tenné, hogy a szülők dönthessék el, kivel tarthat kapcsolatot a csemetéjük és milyen alkalmazásokat használhat. Korábban már számos bírálat érte a Facebookot azért, mert nem képes megakadályozni a 13 évesnél fiatalabbak regisztrációját, ezért döntött úgy a társaság, hogy változtat a jelenlegi helyzeten. A mostani elképzelés mögött az a cél húzódik, hogy ha már úgy is sok gyerek van a portálon, akkor a számukra minél biztonságosabbá kell tenni az ott tartózkodást.


Most is sok a regisztrált gyerek, de jogilag is kezelni kell a meglévő állapotot

Az ötlet egyébként nem új keletű. A Facebook már tavaly nyáron egyeztetett a különböző cégek és szolgáltatások képviselőivel arról, hogy miként lehetne elérni, hogy a gyerekek beleegyező nyilatkozatot kaphassanak a szüleiktől. Egy a Microsoft Research által finanszírozott tanulmány szerint a szülők 36 százaléka tudott arról, hogy a gyermeke már 13 éves kora előtt regisztrálta magát az oldalon. A Consumer Reports amerikai fogyasztóvédelmi magazin pedig tavaly azt állapította meg, hogy a közösségi honlapnak kereken 7,5 millió 13 évesnél fiatalabb tagja van, míg a 10 évesnél fiatalabb regisztrált tagok száma eléri az 5 milliót.

Az egyeztetések folyamatosan zajlanak a háttérben, azonban kérdéses, hogy a platform bevezet-e egy új rendszert és ha igen, milyet. Emellett az is elképzelhető, hogy ha nem lép elég gyorsan, akkor az adatvédelmi hivatalok komoly büntetésekkel sújthatják. A problémát tehát mielőbb meg kell oldani, méghozzá megnyugtató módon. Tavaly novemberben - első lépésként - a közösségi portál vezetői megállapodtak az Egyesült Államok Szövetségi Kereskedelmi Bizottságával (FTC) arról, hogy a testület a következő 20 évben rendszeresen ellenőrizheti azt, hogy a cég milyen módon használta fel a regisztrált tagok személyes adatait.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Balumann2012. 06. 07.. 19:47||#45
Én komolyan nem értem, miért jó ez a hozzáállás, mindenféle hülyeséget összehordani, hogy miért nem használod, és még jól le is hülyézel mindenkit, aki azt használja.

"Ha csinálunk képeket, akkor ahhoz mi köze országnak világnak? Mint mondod, ott van mindenki gépén;akinek számít.Ez miért nem elég?..."

Itt is te döntöd el, hogy kivel mit osztasz meg, senki nem kényszerít, hogy te publikussá tedd a képeidet. Valaki szereti, valaki nem. Vadidegen képei nem tudom kit érdekelnek (ha csak nem jó csaj), de engem például rokonaim, volt osztálytársaim, régi ismerõseim képei valamennyire érdekelnek, és abból ítélve, hogy hányan szokták "lájkolni" a képeimet, azthiszem van akit érdekel.
De ez csak 1 lehetõség a sok közül, amire a facebookot használják/használjuk.

"Ha én annyira akarom tartani valakivel a kapcsolatot akkor ott van pl msn, telefon, vagy a hagyományos személyes találka."

Az MSN amellett, hogy sokkal megbízhatatlanabb még üzenetküldésekre is (sok éven keresztül használtam én is, én is sokáig elleneztem a facebookozást), és egyre kevesebben is használják, csak privát jellegû és nem nyújt annyi mindent, mint a facebook. Már említettük, ott vannak facebookon a csoportok, lehet nyitott, vagy zárt. Amiket oda feltöltesz képeket, küldesz üzeneteket azt azok kapják meg, akik ott benntvannak (be lettek véve), lehet ezen belül is eseményt létrehozni, kommentálni (ráadásul valós idõben, mert azonnal jelzi, ha érkezett üzenet), lehet azon belül is feltölteni fájlokat, szöveges dokumentumokat létrehozni.
Még ezen kívül is sok más elõnye van az egésznek.

"A hülyeségre mindig van igény. Az alapanyag maga a felhasználó. >>> A végtermék a pénz, siker."

A facebook számos hasznos, és mellette persze rengeteg haszontalan (persze kinek mi) szolgáltatást tartalmaz. Nyilván mint vállalkozás, céljuk a profitszerzés illetve a siker, de ebbõl nem következik az, hogy az egész haszontalan hülyeség lenne, és hülye lenne mindenki aki használja. Azt nyújtják, amire az embereknek szüksége van, és szerintem ezért meg is érdemlik a sikert. A telefonálást részben helyettesíti, a személyes találkozás meg nem tudom hogy jön ide, az emberek többsége nem azt helyettesíti ezzel (bár sajnos vannak olyanok is).
© GaborT282012. 06. 07.. 18:57||#44
Az msn például privátabb jellegû ezért használom. De nem kell ennél a lehetõségnél maradni. Nem a kommunikáció lehetõségeivel van baj. Ez még FB-n is mûködik, semmi gond. DE! Ha csinálunk képeket, akkor ahhoz mi köze országnak világnak? Mint mondod, ott van mindenki gépén;akinek számít.Ez miért nem elég?...
És igen; sohasem a facebook vagy más közösségi portál lesz a hülye;hanem a felhasználók. Ezt használják ki a fejlesztõk.... a Napiszar és egyéb. A hülyeségre mindig van igény. Az alapanyag maga a felhasználó. >>> A végtermék a pénz, siker.
© Zoliz2012. 06. 07.. 16:24||#43
10 eves gyerekeket a f"szbookra, akik meg beszelni se tudnak normalisan, keruljek el a fizikai kontaktust es uljenek egesz nap a gep elott. Ezt akarja cuki Mark, meg a tobbi agyament.
© WoodrowWilson2012. 06. 07.. 13:30||#42
És mennyivel egyszerûbb egy személyes találkát megszervezni a haverokkal facebookon, mint msn-en (amit már senki nem használ), skype-on (amit még senki nem használ), vagy telefonon egyenként felhívogatni a társaságot.
A képekkel se értem mi bajod. Ti például nem szoktatok mondjuk egy balatoni hétvégén a haverokkal fotózni? Felrak mindenki a saját gépébõl pár képet, azt csókolom, lehet örülni. Az már egy másik kategória, amikor valaki az "így eszem a lángost a padon" címû mappába tölt fel ötezer fotót, de ettõl nem a facebook lesz a hülye, hanem a felhasználó.
© GaborT282012. 06. 07.. 13:21||#41
Ez a kapcsolattartós szöveg mindig a közösségi portálok védelmére szól. Ha én annyira akarom tartani valakivel a kapcsolatot akkor ott van pl msn, telefon, vagy a hagyományos személyes találka. Minek ehez ekkora csinnadratta? Jaaa, mert képeket is kell mutogatni magamról, hogy lássák mekkora arc vagyok? Ugyanmár ki kíváncsi egy vadidegen képeire vagy idézeteire esetleg kedvenc idõtöltésére? max egy jót röhögnek rajt. Az ismerõsök meg elvileg tudják, hogy nézel ki, milyen körökben mozogsz, mi a hobbid, stb...
-1
© gombost2012. 06. 06.. 20:36||#40
Google talk vagy skype. Labdaba sem rughatnak amellett, hogy letrehozol egy csoportot, vagy esemenyt es mindenki akkor szol hozza, amikor akar/van ideje. Nem kell 10 emberrel idopontot egyeztetned, nem johet kozbe semmi, raadasul a voip-pal ellentetben ezt akar a buszon is megteheted.
© Balumann2012. 06. 06.. 18:01||#39
Nem ez a kérdés, hogy "el lehet-e végezni az nélkül", hanem hogy segít-e valamennyit. Én Kandós vagyok, és egyáltalán nem haszontalan, hogy van egy évfolyamcsoport, amibe bennevannak pontosan 417- en (olyanok is persze, akiknek tárgyakat kell ismételni), és bármi kérdés van, gyakorlatilag azonnal tudunk egymásnak segíteni, feltöltünk cuccokat a vizsgákról, stb.. Persze némelyik kurzusnak is van külön csoportja. Például tanár is van fennt, aki 1-1 tárgyból (fõleg villamosságtan és matek, ami gyakorlatialg a legfontosabb) segített nekünk elég sokszor, kijavította amiket feltöltöttünk, stb..

"Kokrétan egy fostalicska felülete van. Mintha egymásra lenne dobálva."

Kell egy kis idõ, amíg hozzászokik az ember (talán pár óra), meg megtanulja mi hol van, utána viszont egy nagyon jól átlátható (ahhoz képest, hogy mennyi minden van rajta) az egésznek a felülete, gyorsan meg lehet találni rajta mindent. Mostmár van egy tök egyszerû, gyors kis program is hozzá.

mad mind:
"Õszintén, hány igazi barátod van, akikkel össze is járnál, és tényleg szükségét érzed, hogy megossz velük valamit? Egyáltalán mi értelme van ritkán látott ismerõssel megosztani bármit, a fontosabb dolgokon kívül(házasság, gyerek, válás, halál)? És ha ritkán látott, akkor igazán nem is érdekli, hiszen megvan a maga belsõ baráti köre."

Ezt mindenkinek magának kell eldönteni, hogy mit akar kivel megosztani. Valaki szeret megosztani mindent, aztán majd akit érdekel, az megnézi. Akit meg nagyon nem, annak meg két kattintás beállítani, hogy ne jelenjenek meg az üzenetei a falon. Nem értem ezen miért kell problémázni, miért foglalkoztok ezzel?
© ugh2012. 06. 06.. 18:01||#38
Arrol nem is beszlve, hogy egy 10 eves gyerek miylen kapcsolatokat tud tartani?
Legutobbi uzleti utjan megismerkedett valakivel new yorkban ?
Akivel meg egy nyaralas alatt osszehaverkodott lehet a budos eletben nem talalkoznak tobbet.
Akiket ismer azokkal talakozik a suliban minden nap .
Meg meg is utalhatjak egymast annyit vannak egyutt.
Nekem is vannak ismeroseim fent meg a csajomnak van facseja aztan latom ilyen ertelmes dolgokat raknak fel.
A tokom lerepul ...
© WoodrowWilson2012. 06. 06.. 17:55||#37
De, én arra hivatkozom. Nabumm. Nem a csetelésre, mert az is egy fos fb-on, de egy esemény megszervezésére pl. már jó.
© WoodrowWilson2012. 06. 06.. 17:53||#36
Azt mondjuk sose értettem, hogy mért nem tudnak egy iwiw szintû keresõt belerakni a fb-ba.