Napi Online

Kevesen néznek tévét a weben

Gyorsan nő a "lapostévék" elterjedtsége a magyarországi háztartásokban, és míg a mobiltévézést csak kevesen tartják igazán vonzónak, online tévéadást egyre többen néznek az interneten.

A hagyományos televíziózás versenytársaként egyre jelentősebb szerephez jut az online tévézés. Kovács Dániel, a BellResearch igazgatóhelyettese elmondta, hogy azoknak a háztartásoknak az aránya, ahol online módon is tévéznek, a 2009-es 5 százalékról 2010-ben hat, tavaly pedig hét százalékra nőtt. Ma még minimális azoknak a háztartásoknak az aránya, ahol kizárólag az interneten keresztül tévéznek, ez ma még inkább párhuzamosan (interneten, illetve hagyományos módon) történik.

A kutatásban megkérdezett háztartásfők kicsivel több mint fele hallott már az internetes tévézésről, miközben a 15 év feletti internetezők 5 százaléka (a teljes 15 évesnél idősebb lakosság 2,6 százaléka) már rendszeresen néz tévét az interneten, ez is növekvő tendenciát mutat, hisz 2010-ben alig fele ekkora volt az arányuk − tette hozzá a szakember. Filmeket és zenéket a netezők mintegy fele szokott − saját bevallása szerint − rendszeresen vagy néha letölteni, és folyamatosan növekszik a televíziós szolgáltatáscsomag részeként elérhető videokölcsönzési szolgáltatás ismertsége is.

Napjainkban a háztartások körülbelül nyolcvan százaléka fizet elő valamilyen televíziós szolgáltatásra. A lakosság több mint hatmillió készüléket használ, egy háztartásra átlagosan 1,6 tévé jut, a használatban levő készülékek túlnyomó többsége, 85 százaléka még hagyományos, katódcsöves tévé. Míg 2011 közepén a hazai háztartások húsz százaléka rendelkezett "lapostévével", mára a kutatócég becslése szerint az elterjedtségi arány meghaladja a 25 százalékot is. A lapostévével rendelkező válaszadók mintegy felének már a számítógépes hálózatra köthető a készüléke, és alkalmas online vagy usb-tárolón rögzített filmek, zenék lejátszására, fényképek nézegetésére, illetve egyéb online funkciókra.

A kutatás szerint a háztartási multimédiás eszközök közül a televízió után a dvd-lejátszó a legnépszerűbb: minden második hazai háztartásban megtalálható. Letaszította trónjáról a vhs-t, de kiszorítania még nem sikerült. Évről évre kisebb hányadnál, de a videomagnó még mindig az otthonok bő harmadában áll a tévé mellett. A dvd kihívója, a blu-ray elterjedtsége egyelőre nagyon alacsony a hazai piacon, a házimozizásra alkalmas, sok hangszórós rendszer hangzásélményét viszont minden tizedik háztartás tagjai élvezhetik. Egyre népszerűbb a digitális médialejátszó is, ami bizonyos tekintetben az online videotéka-szolgáltatásnak támaszt konkurenciát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Teppik Amon #1
    Ki a fene néz egyáltalán tv-t?