Berta Sándor

Elhunyt a négy SMS miatt 20 év börtönre ítélt thaiföldi férfi

Drámai fordulatot vett annak a 62 éves thaiföldi nyugdíjasnak az ügye, akit még tavaly novemberben ítéltek 20 év börtönre a helyi uralkodó családját sértő rövid szöveges üzenetek miatt.

Amphon Tangnoppakul halálhíréről többek között a The Huffington Post, a San Fransisco Chronicles és az Asia Sentinel nevű blog is beszámolt. A férfi 2010 májusában írta meg az üzeneteket és ezeket az akkori thaiföldi miniszterelnök, Abhisit Vejjajiva személyi titkárának küldte el. Az SMS-ekben sértő megjegyzéseket tett az uralkodó feleségére.

Tangnoppakul tagadta az ellene felhozott vádakat és közölte: még azt sem tudja, hogy kell SMS-t küldeni. Mindez azonban nem hatotta meg a bírákat, akik összesen 20 év letöltendő börtönre ítélték. A thaiföldi Btk. 112-es paragrafusa alapján tilos minden olyan vélemény, amely a királyt, a királynőt, a trónörököst vagy a régenseket becsmérli, sértegeti vagy fenyegeti. Ugyanakkor minden esetben a bíróságok döntik el, hogy történt-e törvénysértés vagy sem. Az uralkodói család megsértéséért az egyes esetekben 3-tól 15 évig terjedő börtönbüntetés szabható ki.


Bhumibol Adulyadej király fiával és feleségével - nem ajánlatos bírálni őket

Rosamalin Tangnoppakul, a férfi felesége annyira megdöbbent, hogy sokkot kapott, csupán annyi ereje volt, hogy elmenjen a bangkoki Remand börtön bejáratáig és azóta ott ül. Számos rokon és szimpatizáns is így tett. Az összegyűltek láthatták, amint a hatóságok elszállították a holttestet. A kiszivárgott hírek alapján a férfi napok óta gyomorfájásra panaszkodott és ezért a börtön kórházában kezelték, itt is hunyt el. A thaiföldi hatóságok nyolcszor utasították el a kérelmeit; azt akarta elérni, hogy óvadék ellenében engedjék ki. Az indok mindig ugyanaz volt: fennáll a szökés veszélye. A felesége februárban éhségsztrájkba kezdett és azt követelte, hogy bocsássák szabadon az összes olyan személyt, akit felségsértés miatt kerültek börtönbe.

Az SMS apó ügye azonban lassan a háttérbe szorulhat, mivel a közeljövőben bíróság elé állítják Chiranuch Premchaipornt, a népszerű Prachathai nevű oldal üzemeltetőjét. Az ő "bűne" az, hogy a portáltól nem törölte elég gyorsan az uralkodó családját sértő bejegyzéseket. Amennyiben bűnösnek találják akár 50 év letöltendő börtönbüntetést is kaphat. Valószínűbb azonban, hogy 10 vitatott bejegyzésért "csak" 20 év börtönre ítélik. Ítélethozatal május végén várható.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sempron07 #17
    Kéne velük szórakozni, mennyi is egy SMS roamingja thaiföldre? :D
    Civilizálatlan népség. :S
  • schramjanko #16
    Füves cigiért nem jár halálbüntetés, és a gyermekprostitúciót szigorúan büntetik!
  • Molnibalage #15
    Csodálatos egy ország. Ilyen fostalicska országba be nem tenném a lábam, az fix...
  • Omega #14
    Így együtt pont úgy mutatnak, mintha az előtérben Gyurcsány és felesége, a háttérben pedig Orbán állna. Mindannyian az MSZMP leszármazottai.
  • asgh #13
    Nem a politikusokat nem szabad Thaiföldön szidni, hanem a királyi családot, mint a nemzetük képviselőjét.
    Az öregnek sem az volt a kifogása, hogy ő szabadon szidni akarta az uralkodó családot, hanem hogy nem ő küldte az SMS-t.
    Ez tehát nem egy szólás szabadsága kérdés, hanem hogy be lehet-e azonosítani egy bűncselekmény elkövetőjét egy SMS alapján.
    Ami a királyi előjogokat illeti: Nagy Britanniában a felségárulást még mindig halállal büntetik, a norvég királyt pedig köztörvényes ügyben sem lehet perbe fogni. A királyságok tehát már csak ilyenek: mivel élő emberek személyesítik meg az államot, ezért az ő személyükhöz úgy viszonyul a társadalom és a jog, mint állami intézményekhez, nem pedig mint emberekhez.
  • KopaszIsten #12
    Mi a helyes ebben? Ez diktatúra, akárcsak Kínában.
  • Amergin #11
    Nagyon helyes törvényekkel elfojtani a "veszélyes" véleményeket!
    Nálunk is ha kétségbe merészeled vonni, hogy a "6 millió" az hat millió, akkor mehetsz a dutyiba 3 évre, ott majd lesz időd jobb belátásra térni!
    Úgy hogy nem kell leszólni őket, mert ez a helyes gyakorlat, nálunk is így csinálják ezt kérem
  • KopaszIsten #10
    Halál a zsarnokokra! ;)
  • Zombee #9
    Ha a mérték nem is, de maga a tény itthon is ismerős. Próbáltál volna csúnyát mondani Rákosira, egyből szibériai állampolgár lettél volna. De ne menjünk vissza olyan messzire, ott van pl. a 80-as években a CPg, tőlük is kerültek börtönbe, amiben közrejátszott az Erdős Péter tiszteletére írt számuk is, amiben finoman céloztak Erdős édesanyjának feltételezett foglalkozására ("Erdős Péter a kurva anyád") . Feltételezem, a Szovjetunióban, meg a keleti blokk más országaiban sem volt szerencsés állami vezetőket vagy azok leányági felmenőit ilyen kényes foglalkozással kapcsolatba hozni :).
  • tomcsa4 #8
    Most nem azért, de röpödnek a tizenévek, mialatt az emberi életév 60-80 közé tehető (ott is). Basszus, ilyen ökörségek miatt dutyiba kldeni valakit, megfosztani az életétől csak azért, mert sértéseket írnak ezekre a fonnyadt faszkalapokra. Istennek hiszik magukat vagy mi? Elmebetegek, nem vitás.

    Emberi életeket tönkretenni/elvenni ilyenek miatt. Európai ésszel ez felfoghatatlan.