Berta Sándor

NFC chipek kerülnek a Barnes & Noble készülékeibe

Az amerikai kiadó vezetője közölte, hogy a jövőben Near Field Communication (NFC) chipekkel szerelik fel a Nook nevű elektronikus könyvolvasót, illetve táblagépet.

William Lynch, a Barnes & Noble (BN) első embere elmondta: azért szánták el magukat erre a lépésre, mert újabb lehetőségeket akarnak kínálni a vásárlók számára. A Nook elektronikus könyvolvasóba, illetve tábla PC-be egyaránt ilyen chipek kerülnének, így lehetővé válnak a felhasználók számára, hogy vezeték nélküli kapcsolaton keresztül vásárolhassák meg a kiválasztott e-köteteket. Emellett további szolgáltatások is elérhetővé válnának.

Lynch szerint még számos lehetőség van az offline-online integrációra. A Near Field Communication chipek által az embereknek csak elegendő lenne a Nook készülékeiket az adott könyvhöz tartaniuk és az információk máris megjelennének az eszközök képernyőjén. Amennyiben sikerül megvalósítani ezeket a terveket, úgy Lynch szerint akár vezető pozícióba is kerülhetnek ezen a területen. Kérdéses ugyanakkor, hogy mikor kerülhetnek a chipek a Nook elektronikus könyvolvasókba és táblagépekbe, a cégvezető csak annyit mondott, hogy erre talán már az idén sor kerülhet.


Lynch kitért a Microsofttal nemrég kötött együttműködési megállapodásra is. Felmerült, hogy a Nook táblagépre a jövőben Windows operációs rendszer kerülhet. Az üzletember kifejtette, hogy még nincs konkrét elképzelés a hardvereket érintő kooperációról. A Nook nyílt forráskódú megoldásokon alapul, viszont az olvasószoftverek területén a Microsoft egy érdekes integráción dolgozik, s az új program akár az Office csomagba is bekerülhet. Ez a munka már elkezdődött, így ezen a területen elképzelhető az együttműködés. A szerzők az Office programban megírhatnák a szövegeiket, majd közvetlenül megjelentethetnék a BN online ajánlatai között. Ez a terület számos izgalmas lehetőséget nyitna meg a két fél előtt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!