A ChangeWave cég által végzett friss felmérés alapján a készülék népszerű a felhasználók körében, függetlenül attól, hogy a közelmúltban néhány hiányosságra derült fény.
A ChangeWave munkatársai 200 tulajdonost kérdeztek meg a tapasztalataikról. A válaszolók 82 százaléka mondta azt, hogy nagyon elégedett az Apple legújabb termékével, míg 18 százalékuk részben elégedett vele. Csupán a megkérdezettek 2 százaléka nyilatkozta azt, hogy "valamennyire elégedetlen" a táblagéppel, ugyanakkor senki sem válaszolta azt, hogy "nagyon elégedetlen" lenne. Korábban szintén végeztek ilyen felmérést és a felhasználóknak leginkább ez az Apple tábla PC nyerte el a tetszését. Az iPad 2 esetében ugyanis csupán a vásárlók 74 százaléka volt nagyon elégedett és 23 százaléka elégedett.
A piackutatók arra is kíváncsiak voltak, hogy az új iPad melyik funkciója tetszik leginkább a vevőknek? Nos, a válaszolók 75 százaléka a Retina-kijelzőt nevezte meg, míg a második helyen a hosszú üzemidő végzett 22 százalékkal, a harmadikon pedig a 4G LTE-képesség 21 százalékkal. A gyorsabb processzornak a megkérdezettek 20 százaléka örült, míg az 5 megapixeles iSight kamerának 18 százalékuk. Az alkalmazások száma csak a vásárlók 13 százalékánál volt elsődleges fontosságú, a könnyű használat a 12, míg a diktafon/beszédfelismerő funkció 10 százalékuknak volt döntő. A sor végén, 9-9 százalékkal a képernyő mérete és a kedvező méret, illetve súly található. Ugyanakkor az új készülék árával a megkérdezettek 26 százaléka egyáltalán nem volt megelégedve, míg 23 százalékuk a mobil adattovábbítási szerződéssel kapcsolatos költségeket kifogásolta. Érdekesség, hogy a túlmelegedési probléma a válaszolók 89 százalékánál egyáltalán nem jelentkezett.
Az Apple március elején mutatta be az új termékét, amiből eddig 3 milliót értékesítettek. Két héttel ezelőtt derült ki, hogy az új iPad az egyik leginkább túlmelegedésre hajlamos mobil eszköz. Majd pár nappal később ismertté vált, hogy a tábla PC az akkumulátor töltöttségét is hibásan jelzi ki.
A Nokia hardverei nem lennének rosszak, de tény, hogy az okostelefonok piacán vesztésre állnak. Csakhogy ez nem a hardver bukása volt, hanem a Symbian -é, hiszen a Nokia valamennyi eddigi okostelefonját ezzel a vacakkal gyártotta.
A Nokia a Symbian-nal pontosan úgy járt, mint a HP a webOS-sel. Mindketten nagyon jó hardvert dobtak össze, csakhogy a saját rendszerük inkább hasonlított egy katasztrófa sújtotta övezethez, mint normális, mûködõ és közkedvelt rendszerhez. Mindketten ugyanabba a hibába estek: mire kijöttek a saját rendszerükkel, már nem volt annak hely a piacon, mivel már volt egy elterjedt és jól bevált oprendszer.
Szerintem majd akkor sül ki, mennyire jók jelenleg hardverben, ha végre piacra kerül az új, Androidos készülékük (a Windows Mobile-ostól sokat nem várok, az a rendszer egyszer már megbukott).
"Pl. mobilkommunikáció kapcsán a Nokia még mindig piacvezetõ, nem a hardvereik buktak meg, hanem a szoftverük, a Symbian."
Azért csak a tisztázás végett, a Nokia eladott darabszámban piacvezetõ csak és kizárólag, mert fejlõdõ országokban pár ezer forintnyi összegért ad telefont - ebbe sem az apple sem a samsung nem szól bele. Okostelefon piacon nudli az eladásuk, a bevételük meg a béka segge alatt. Tehát csak értelmezés kérdése, hogy megbuktak-e a hardverei vagy nem. Ha most sikerül összerakniuk olyan hardver amivel visszakapaszkodnak akkor megmenekülnek, ha nem akkor még van pár évük mielõtt második, harmadik vonalbeli gyártó nem lesz belõlük.
Ha megnézed, nemegy esetben nem az a vita tárgya, hogy iOS vagy Android, hanem az, hogy páran úgy gondolják, hogy a tablet az iPad-nál kezdõdik és végzõdik, merthogy hardveresen a legerõsebb gép és a leghosszabb az üzemideje. Ezek tagadhatatlan tények, ugyanakkor pont az általad idézett cikkben ott van az, amit már párszor szajkóztunk, azaz hogy az Apple más árkategóriában dolgozik, mint a többi gyártó. "Az Apple sosem akart a tömegeknek készülékeket gyártani, mindig is a felsõ árkategóriát preferálták, és természetesen a legjobb minõségû termékeket, így a tömegpiacot szívesen engedik át más gyártóknak."
Ha megnézed, a legtöbb vita nem az iOS kontra Android helyzetbõl indul, tehát nem platform vita, hanem pontosan ebbõl az árkérdésbõl, mert egyesek szerint nem igaz, hogy az Apple termékei jóval drágábbak, mint más gyártók termékei. Ugyanakkor ahogy a cikkben is leírták, az Apple is kifejtette már párszor, hogy õk a felsõ árkategóriát célozták meg.
A cikkben van pár tévedés is. Pl. mobilkommunikáció kapcsán a Nokia még mindig piacvezetõ, nem a hardvereik buktak meg, hanem a szoftverük, a Symbian. Ezt orvosolandó a Nokia is hamarosan ki szándékozik adni egy Androidos készüléket, ha minden igaz. A Symbian, mint platform, valóban csúfosan megbukott, éppen ezért a Nokia most más oprendszereket kíván kipróbálni, elsõ körben a Windows Mobile és az Android került képbe.
Igen, igen, de vitázni olyan jó. :-)
Mongyuk az ázsiai keresõmotor kicsit furi lesz. Már eleve úgy fog felépûlni, hogy a keresési eredmény megfelelõ kontroll alatt legyen tartva. :-)
Gyerekes az amit itt csináltok.. mind két cég másban jó és jobb is marad. Azt nem értem alapból , hogy az Apple "hate-s" usereknek mért fáj az ha "drágák" a termékik ,ha úgyis utáljátok akkor mér érdekel titeket az ára?
Ez a két cég tökéletesen megvan egymás mellett a piacon.. (kiposztolok egy cikket , fordítsatok rá 2 percet).. valamint nem minden Apple user sikkasztó gazdag , itt magyarországon mindenki annak számít aki sikeres , de lényegtelen hogy mennyit kapart a sikeres karrierért 😊(De a szõke nõk a crossover BMW-ben okék XD)
direk lementettem annón errõl egy cikket , ami nagyjából ezt össze is foglalja , érdemes 2 percet szánni rá (egy Apple fórum oldalról van úgyhogy nem kell meglepõdni hogy az Alma felöl közelít a téma felé de a lényeg ugyanaz..)
"Az Apple barátja inkább a Google, mint ellensége
szerzõ: beszmac | 2011. augusztus 13. @ 11:371 hozzászólás
Elsõ látásra talán azt hiheti a felületes szemlélõ, hogy az Apple és a Google egymás legnagyobb versenytársai. Nem is meglepõ ez a feltételezés, ha azt nézzük, hogy az Apple legnagyobb bevételi forrását az iPhone és az iPad jelenti, és mindkét kategóriában a Google Android platformja a legnagyobb rivális.
Az elmélet, hogy az Apple és a Google versenytársak két, elsõre igen logikusnak tûnõ dolgon alapszik. Az elsõ, hogy az okostelefon vagy táblagép felhasználók, ha vásárláson törik a fejüket választani fognak, többnyire az Apple és az Android eszközei közül. A két cég tehát egymással verseng a fogyasztókért.
A második feltevés, hogy a két platform közötti verseny fogja eldönteni, hogy ki irányítja a piacot a jövõben, ki lesz a domináns szereplõ. Ugyanez játszódott le anno a Windows-Mac párharcban is.
A probléma csak ott van a fentiekkel, hogy aki így gondolkozik, elfelejti, hogy a Google és az Apple végtére is vállalatok, így az elsõdleges céljuk, hogy profitot termeljenek. A kérdés csak az, hogy ebben a törekvésben keresztezi-e egymást a két vállalat. A válasz meglepõ: nem igazán.
Azt szokták mondani, hogy az üzleti világ olyan mint a biológia: a fajok (cégek) a túlélésért küzdenek. De csak akkor versenytársak igazán, ha mindketten ugyanazokért a forrásokért harcolnak. Ha egy tóban az egyik hal algákkal táplálkozik, a másik pedig kukacokkal, nem igazán fogják egymást zavarni, akkor sem ha ugyanabban a tóban élnek.
Ha a Google-Android verseny szempontjából nézzük, akkor ez esetben a források tulajdonképpen a bevételek. Nézzük meg, honnan is vannak a két cég bevételei!
Az Apple elsõsorban integrált hardver-szoftver termékekbõl keresi a pénzt, ami mellett eladnak önálló szoftvereket is. Ezekhez képest még az App Store-ba kerülõ aplikációk árából lecsípett 30% is elhanyagolható profitot termel a cégnek, a reklámozás pedig tényleg a bevételeik elenyészõ százalékát teszi ki.
Ezzel szemben a Google bevételeinek 97%-a származik a reklámokból. Ehhez képest a szoftvereken, a hardvereken és más dolgokon szinte semmit nem keresnek. Az Apple tehát a fogyasztói elektronikában érdekelt, míg a Google a reklámpiacon.
A legtipikusabb vita a rajongók között, hogy az Apple iOS „integrált” a rajongók szerint és „zárt” az Apple-gyûlölõk szerint, míg a Google rendszere „nyitott” az Android rajongók szerint, ugyanakkor „töredezett” a másik tábor szemében. Ez a vita teljesen parttalan. Mindkét megoldásnak megvannak az elõnyei és a hátrányai is, éppen ezért mindig lesznek emberek, akiknek az egyik vagy a másik fog megfelelni.
Ha az Android a jövõben is uralni tudja a „nyitott” piacot, akkor továbbra is a legtöbb eladott mobileszköz Android-alapú lesz, de a legnagyobb bevételei az Apple-nek lesznek az okostelefonokból és táblagépekbõl. És ez a helyzet mindkét vállalatnak teljesen megfelel. Az Apple sosem akart a tömegeknek készülékeket gyártani, mindig is a felsõ árkategóriát preferálták, és természetesen a legjobb minõségû termékeket, így a tömegpiacot szívesen engedik át más gyártóknak.
Azért nem lehet azt állítani, hogy az Apple és a Google semmilyen piacon nem kerül egymással szembe, de az tény, hogy ez a néhány szûk sáv a profit szempontjából szinte elhanyagolható. És ami még fontosabb, a Google több hasznot hoz az Apple-nek, mint amennyit elvesztenek a piaci versenyben.
Például biztos nem vagyok egyedül azzal, hogy több Google applikációt is találok kapásból az iPhone-om fõképernyõjén. Gondoljunk csak a Maps-ra vagy a Google Search programjára, ami például az egyik legjobban sikerült iPhone alkalmazás. De a fentieken kívûl megemlíthetjük a Google Earth-t, a Gmailt vagy akár a Google+ applikációkat is, amik nemcsak Androidon, de iOS-en is tökéletesen mûködnek. Sok esetben az Apple saját alkalmazásai helyett is inkább a Google programjait érdemes használni, mert egyszerûen jobbak. Nélkülük nem is lenne teljes a megszokott Apple felhasználói élmény, nem is említve azt, hogy a legtöbb ilyen alkalmazás ingyenes.
Ráadásul felhozhatjuk érvként a régi mondást: „az ellenségem ellensége a barátom”. Márpedig a Google és az Apple sok közös ellenséggel néz szembe. Gondoljunk csak arra, hogy pár éve még egy kanadai (RIM) és egy finn (Nokia) vállalat vezette a mobiltelefonpiacot. A két cég székhelye a Föld két teljesen másik oldalán helyezkedik el, és mostanra legyõzte õket két olyan vállalat, akik egymástól mindössze kilométerekre találhatók, a Szilícium-völgyben. Ugyanígy együtt versenyez a két vállalat a feltörekvõ ázsiai fogyasztói elektronikában érdekelt vállalatokkal. Az együttesen „Asia Inc.”-nak nevezett távolkeleti gyártók jelenlegi fejlõdését látva nem kizárt, hogy 10 éven belül kínai keresõmotorokat használunk majd, és mindenki koreai telefonokkal a kezében fog futkosni, bár egyelõre a két cég még tartja magát.
A fentiek alapján érdekes azt látni, hogy a két rajongótábor lépten-nyomon egymás torkának ugrik, akár még itt a fórumon is. Persze mindenki szeretné, ha a kedvenc platformja kerülne ki a versenybõl gyõztesen, de nem is biztos, hogy van igazi verseny, és az Apple szempontjából – legalábbis ha az üzletet nézzük – a Google inkább barátnak, mint ellenségnek tekinthetõ. "
Itt jegyzem meg hogy a jelenlegi közel feleakkora tudású telefonomat sem tudtam sohasem agyig leterhelni, nem volt sosem fagyásom játék és miegymás közben...
Nahát...😊
Apropó Galaxy S2 fagyás: Store-ból leszedve soha semmi sem fagyott meg, a rendszert feleslegesen leterhelni nem szoktam (Minek?Annyi mindent egyszerre úgy sem csinál az ember // egyébként egy script és pápá leterhelésbõl adódó problémák).
Ja hogy az illegálisan letöltött játékok megfagyhatnak mert valószínûleg még véletlenül sem ezzel a telefonnal kompatibilisek? Mekkora szar búúúú...😊
Tomcsa4,te továbbra is csak egy ostoba elvakult Apple fanatikus vagy aki fröcsögi hogy Szardroid de kész tényként lószart nem tud felmutatni,ráadásul pont te vagy a legnagyobb példája az elvakult köpködõ dilettáns fanatikuskodásnak.😊
Egy 40ezres Xperia Mini pro teljesítményben és tudásban (leszámítva a kijelzõt és a kamerát) odavágja az iphone 4-et.Egy 50-60ezres Xperia pedig minden tekintetben.
De ezt magyarázhatod egy olyan embernek aki szerint az Android és a Linux is azért szar mert nyílt, és életében legfeljebb egy olyan Androidos telefont fgott ami a legalsó kategória legalját súrolta + fórumos siránkozásokból (amik javarészt a hasonló telefonok miatt) vonja le a következtetéseket..😊