Berta Sándor

Ismét használhatja az internetet a MegaUpload alapítója

Egy aucklandi bíróság helyt adott a férfi ügyvédje által benyújtott beadványnak, így Kim Schmitz, alias Kim Dotcom szabadon internetezhet és rögzítheti a tervezett zenei albumát.

Kisebb sikert könyvelhetett el a MegaUpload alapítója, miután az aucklandi North Shore District Court elfogadta az ügyvédje, Paul Davison által előterjesztett keresetet. Kim Schmitz így hosszú hetek után ismét szörfölhet a világhálón, valamint megvalósíthatja álmát: rögzítheti saját zenei albumát.

A 38 éves férfit január 20-án három társával együtt az új-zélandi hatóságok vették őrizetbe. Az amerikai hatóságok szerint a MegaUpload a világ egyik legnagyobb fájlmegosztó portáljaként működött, ahol a forgalom jelentős része szerzői jog által védett tartalom illegális terjesztésére irányult és amely így működésével legkevesebb 500 millió dolláros kárt okozott a jogtulajdonosoknak. Az amerikai hatóságok ezért március elején kérték a kiadatását. Kim Schmitz természetesen minden erejével azon van, hogy ezt megakadályozza. Ebben a kérdésben várhatóan augusztusban születik döntés.


A mostani döntésben szerepet játszhatott az is, hogy az üzletember és a társai az óvadék elleni szabadlábra helyezésük után is mindenben együttműködtek a hatóságokkal. Ezt David Harvey bíró is kihangsúlyozta. A MegaUpload alapítójának ügyvédje azzal érvelt a beadványában, hogy a családfőnek szüksége van az internethozzáférésre ahhoz, hogy fel tudjon készülni a védelmére.

A tervezett zenei albumon Schmitz mellett számos nemzetközi művész vesz majd részt, közülük sokan az Egyesült Államokból érkeznek. A MegaUpload alapítója a dalszövegek írásában is részt vállal, de hetente csak két napon és legfeljebb 4 órán át foglalkozhat ezzel a tevékenységgel, ráadásul minden alkalommal egy fotóval kell alátámasztania, hogy valóban a stúdióban tartózkodott. A kiadvány elkészítése mellett a bíróság engedélyezte számára, hogy hetente egy alkalommal, legfeljebb 6 órán át beszélhessen a szintén szabadlábon védekező kollégáival, továbbá azt is, hogy naponta 90 percet ússzon és erre az időtartamra levegye az elektronikus lábbilincsét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Caine #9
    Amúgy hogyan tudják azt betartatni, hogy nem netezhet?
    Megkér egy havert, hogy vegyen neki egy okostelót net előfizetéssel, eztán uccu.
    Vagy valami subnotival tolja, valami ingyenes wifi helyről.
    Vagy van mellette valaki 27/7?
  • Caine #8
    Lehet, de nagyon megrázó élmény ... :D
  • martincpt #7
    Nem értem, hogy miért volt arra szükség, hogy eltiltsák a nettől az ürgét. Ez amolyan tessék lássék próbálkozás vagy nem is tudom...totális baromság szerintem. Ha ruhamárka hamisító cége van, akkor eltiltják a ruháktól vagy mi? :D Szép is lenne.

    Chin Chuan, a kínai ruhahamisító gyár elnöke újra hordhat ruhákat. Ügyvédje azzal érvelt, hogy a tárgyalóteremben nem megfelelő a fűtés.
  • F1re #6
    am ő a nője igen "Mona Schmitz"
  • F1re #5
    ezekkel az elektromos bilincsekkel lehet fürdeni ? :D
  • Timber #4
    a ZB-s mikrofon alatt az nem a felesege? Meg anno mikor mar Kimble neven milliomos volt akkor neztuk a honlapjan (10+ eve), hogy milyen asszonya van es valami ilyesmire emlekszem :D
  • finizlik #3
    WIN :D

    Nem értem lehet ő is szexuális állat mint Julian? :D:D:D:D
  • drsx #2
    A noktol is eltiltottak?
    "...tovabba Vadlott nem fogadhat lakasan nonemu szemelyeket" :D
  • Zoliz #1
    Szegeny csoka internet es nok nelkul :(