Berta Sándor

Pártot alapít Kim Dotcom

A MegaUpload egykori alapítója jövő januárban a politikában is megjelenne, ehhez új pártot akar alapítani. A célja az, hogy a szervezet jelöltjei induljanak a következő új-zélandi parlamenti választásokon.

Dotcom azt tervezi, hogy 2014 januárjában, két évvel az aucklandi házában való letartóztatása után alapítja meg az új pártot, aminek még nem lehet tudni, hogy mi lesz a neve, miként a programja is alig ismert. Ennek ellenére a 39 éves férfi sok támogató üzenetet kap a közösségi portálokon keresztül. Dotcom a hírt a Twitteren jelentette be.

A német vállalkozót 2012. január 20-án tartóztatták le és jelenleg is várja a döntést, hogy vajon Új-Zéland kiadja-e az Amerikai Egyesült Államoknak. A kiadatási tárgyalást augusztusról novemberre halasztották. Azzal vádolják, hogy a kalózmásolatok terjesztésével több millió dolláros vagyonra tett szert, ezért az USA-ban akár 20 év letöltendő börtönbüntetést is kaphat. Dotcom visszautasította a vádakat.

Mivel Dotcom német állampolgár, ezért a hatályos új-zélandi törvények alapján nem lehet parlamenti képviselő. Ez ugyanakkor nem akadályozza meg abban, hogy saját pártot alapítson. John Key új-zélandi miniszterelnök a bejelentést színtiszta showműsorként értékelte. A politikus azt javasolta, hogy Dotcom "remény nélküli pártnak" nevezze el az új szervezetet.

A MegaUpload alapítója korábban azzal az ötlettel állt elő, hogy tenger alatti kábelt telepítene, ezáltal már két ilyen kábel látná el Új-Zélandot. A beruházás teljes költségét 400 millió új-zélandi dollárra becsülik és az összeg egy részét a vállalkozó új cége, a Me.ga fedezné. A tervek között szerepel, hogy az internethozzáférés minden helyi felhasználónak teljesen ingyenes lenne. A programot támogatná a Telecom New Zealand és a Vodafone. A beruházást a tőlük szerzett pénzből, illetve az amerikai filmipar ellen indítandó kártérítési perből befolyó bevételekből finanszírozná.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!