MTI

Pénztárgéppel integrált fedélzeti számítógép Volán buszokon

Pénztárgéppel integrált fedélzeti számítógéppel szerelték fel a Jászkun Volán Zrt. valamennyi, helyközi forgalomban közlekedő autóbuszát, a projektet közel 270 millió forintból valósították meg - közölte Pozsonyi István vezérigazgató a közlekedési cég hétfői szolnoki sajtótájékoztatóján.

A beruházáshoz a cég 214 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanácstól európai uniós forrásból - tette hozzá a cégvezető. Menkó Mihály, a helyközi üzletág igazgatója elmondta, hogy a Jászkun Volán 2009 végétől már működtette ezt a rendszert - szintén sikeres pályázat révén - a karcagi, a tiszafüredi és a kisújszállási térségben menetrend szerint közlekedő autóbuszain. Most a második ütemben több mint 150 buszban szerelték fel jegykiadó gépet. A fejlesztési munkát a Magyar Telekom csoporthoz tartozó budapesti IQSYS Informatikai és Tanácsadó Zrt. végezte, miután elnyerte a kivitelezésre kiírt közbeszerzési pályázatot.

A diszpécserek munkáját nagyban segítő korszerűsítés lehetővé teszi a hatékonyabb forgalomirányítást, a menetrend pontosabb betartását, továbbá az utazóközönség magas színvonalú tájékoztatását.

A rendszer lényege, hogy a pénztárgéppel integrált fedélzeti számítógép az adatokat mobilinternetes kapcsolaton át továbbítja a központ felé. A központi rendszer a járművek helyzetét folyamatosan értékeli, összehasonlítja a menetrenddel, az esetleges késéseket megjeleníti a diszpécser térképén, egyben figyelmeztető funkciókat és beavatkozási lehetőségeket kínál számára. A diszpécser és a járművezető telefonos és írásos kapcsolata a rendszer részeként állandóan biztosított. Ezzel az üzemeltető nonstop felügyeletet tud gyakorolni a buszflotta felett, az utasok pedig egyenletesebb, pontosabb közlekedést, probléma esetén hatékonyabb beavatkozást fognak érzékelni.

A fejlesztés egyelőre még kiaknázatlan előnye, hogy megteremti az elektronikus jegy- és bérletrendszer (e-ticketing) bevezetésének infrastrukturális hátterét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • passatgt #1
    A Balaton Volános buszok többségében is ilyen van és a sofőröknek nagy átlagban minden baja van vele:D