MTI

Nincs akadálya a szlovák Chuck Norris-hídnak

Soha nem látott voksolási láz indult el annak a Dévényújfaluban épülő kerékpárhídnak a jövendő nevéről, amellyel kapcsolatban a héten indított szavazást a pozsonyi megye.

Az önkormányzat által a Facebook közösségi hálón meghirdetett szavazás eredményei szerint szombat délutánig csaknem 7 ezren szavaztak arra, hogy a leendő hidat Chuck Norrisról nevezzék el - tudta meg az MTI pozsonyi irodája szombaton. Két nap alatt 66 százalékról több mint 80 százalékra nőt azoknak az aránya akik a "Texas-i kopóról" neveznék el a Morva folyó felett húzódó kerékpárhidat. Ahogy folyamatosan nő a Chuck Norris híd elnevezésre leadott szavazatok száma, egyre nagyobb a média érdeklődése is. Az elképzelésről már gyakorlatilag az összes nagyobb szlovákiai televízió, rádió és internetes hírportál beszámolt, sőt Chuck Norris hídjának híre a tengeren túlra is eljutott.

A híd Dévényújfalut (Devínska Nová Ves) és az ausztriai Schlosshof községet köti majd össze. A pozsonyi megye az általa hirdetett szavazáson eredetileg három történelmi elnevezést, a Mária Terézia hídja, Szabadság híd és a Vasfüggöny áldozatainak hídja javasolt, de meghagyta a lehetőséget más elnevezések felvetésére is. A megye által javasolt, elnevezések közül egyedül a Mária Terézia híd kapott jelentősebb támogatást, de a Chuck Norris híd elnevezésre így is majdnem húszszor annyian szavaztak.

Pavol Freso a pozsonyi megye főnöke a közvélemény-kutatás jelenlegi állásával kapcsolatban azt mondta, hogy az embereknek jogukban áll kiválasztani a leendő híd nevét. Freso szerint ha a határon átnyúló együttműködés keretében épülő híd elkészítésében részt vevő osztrák partnereik sem kifogásolják majd az ötletet, akkor ő sem fogja ellenezni, hogy a híd Chuck Norris nevét viselje. Az egyik legolvasottabb szlovákiai hírportál, a topky.sk úgy tudja, hogy amennyiben Chuck Norris neve nyeri a szavazást, az amerikai színészt meghívják a híd átadására.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cefet #6
    Nem értelek benneteket: miért ne lehetne az a híd neve? Miért égetnék azzal magukat?
  • COOLancs #5
    Mivel nincs történelmük, ezért marad Chuck Norris...
  • Namelesske #4
    Fuuu44444 -es Metro nekünk ilyen is van.

    Tudhatnak, hogy csak poénból is a memere szavaztak a gyökér userek.
  • Petko #3
    a prosztó mém-hype vissza fog ütni, és a végén tényleg Chuck Norris híddal fogják égetni magukat
  • kjhun #2
  • zola2000 #1
    agyukra mentek az amerikai filmek...