SG.hu
Egy bűvész elfelejtette a kezébe ültetett RFID implantátum jelszavát
Egy mentalista története rávilágít arra milyen hétköznapi hibák tehetik használhatatlanná a beültetett eszközöket.
Az emberi testbe ültetett technológia régóta vonzza a futurisztikus gondolkodást és a kísérletező kedvű alkotókat, de a gyakorlatban időről időre olyan váratlan problémák derülnek ki, amelyek rávilágítanak a „testben hordott kütyük” valódi kockázataira. Ezt most Zi Teng Wang, a „Zi the Mentalist” művésznéven fellépő bűvész és önmeghatározása szerint biológiára fókuszáló tudós is megtapasztalta, aki elveszítette a hozzáférést a saját kezébe ültetett RFID-chiphez. Nem azért, mert a technológia hibásodott meg, hanem mert egyszerűen elfelejtette a jelszót, amellyel azt korábban lezárta.
Zi egy ideig úgy gondolta, hogy egy RFID-lapka beültetése elegáns és misztikus módja lehet annak, hogy a színpadon digitális trükköket mutasson be. Az elképzelés egy cyberpunkos hangulatú bűvésztrükk ígéretét hordozta: ha valaki a kezét egy telefonhoz érinti, megjelenik valami titokzatos információ, adat vagy üzenet. A valóság azonban sokkal kevésbé bizonyult látványosnak. Mint később elmondta, az egész minden volt, csak varázslatos nem: idegen telefonokon próbálta megtalálni a NFC/RFID-olvasó megfelelő pozícióját, miközben a készülékek nagy részén a beállítások miatt a funkció eleve nem is működött. Ő maga is elismerte, hogy ez a küszködés nem keltett különösebben misztikus benyomást.
Próbált más kreatív célokat is találni a chipnek. Felmerült benne, hogy a keze egy bitcoin-címre mutató linket közvetítsen, de mint mondta, erre egyetlen helyzetben sem volt valós igény. Végül egy egyszerű internetes mémre irányította a chip tartalmát, mondván, aki személyesen találkozik vele, az a saját telefonjával beolvashatja a lapkát, és megtekintheti a képet vagy animációt. Ez ideig működött is, egészen addig, amíg a mém egy Imgur-linken keresztül volt elérhető. Az Imgur azonban nem garantál örök hozzáférést, és 2023. szeptember 30-án az Egyesült Királyságban blokkolták a szolgáltatást az ország új korhatár-ellenőrzési szabályai miatt. A link így megszűnt működni. Zi eleinte nem aggódott, hiszen a chip újraírható: egyszerűen feltölti rá az új céladatot, és mehet tovább a bűvészmutatvány.
Csakhogy ez nem történt meg. Amikor nekilátott volna az újraírásnak, azzal szembesült, hogy teljesen megfeledkezett a jelszóról, amellyel korábban lezárta azt. Ezzel gyakorlatilag kizárta saját magát a saját testébe ültetett eszközből. Barátai és technikai ismerősei megvizsgálták a helyzetet, és arra jutottak, hogy a chip olyan egyszerű architektúrájú és olyan alacsony biztonsági szintű, hogy nincs ismert „feltörési módszer”. A biztonság paradox módon annyira gyenge, hogy pont emiatt nehéz megtámadni: a jelszó brute force, vagyis nyers erővel történő feltörése csak úgy lenne lehetséges, ha egy olvasót több napon vagy akár heteken át a keze fölé erősítenének, amely folyamatosan próbálgatná az összes lehetséges kombinációt. Ez praktikusan kivitelezhetetlen. Alternatív megoldásként szóba jött a műtéti eltávolítás is, ami ugyan megoldaná a problémát, de újabb műtéti kockázatokat hordozna.
Az eset természetesen nem példátlan az emberi testbe ültetett technológiák történetében. A szubdermális chipek első hulláma több mint húsz éve kezdődött, amikor olyan úttörők, mint Kevin Warwick professzor saját idegrendszerüket kötötték össze elektronikus eszközökkel. A korai implantátumokkal sokszor technikai és biológiai komplikációk adódtak, de az adat- és jelszókezelési problémák is a kezdetektől jelen voltak. Zi esete rávilágít arra, hogy a digitális identitás és a testbe ültetett hardver problémái nem valamiféle távoli sci-fi fenyegetés, hanem nagyon is valós, hétköznapi helyzetekből fakadó buktatók.
Zi humorral próbálta kezelni a helyzetet. Saját szavaival élve jelenleg „egy cyberpunk disztópiában él”, mivel kizárta magát egy olyan technológiából, amely szó szerint a testében van. Mint mondta: „Tényleg elmondhatom, hogy elfelejtettem a jelszót a saját kezemhez.” Bár az adott Imgur-link később ismét működni kezdett, ez nem változtat azon, hogy bármikor újra leállhat, és akkor Zi chipje ismét használhatatlanná válik. Az eset egyszerre szórakoztató és intő jel: a testbe épített technológia nemcsak a jövő izgalmas ígéreteit hordozza, hanem nagyon emberi, nagyon banális problémákat is, amelyeket nem lehet egyszerű frissítéssel vagy újraindítással megoldani.
Az emberi testbe ültetett technológia régóta vonzza a futurisztikus gondolkodást és a kísérletező kedvű alkotókat, de a gyakorlatban időről időre olyan váratlan problémák derülnek ki, amelyek rávilágítanak a „testben hordott kütyük” valódi kockázataira. Ezt most Zi Teng Wang, a „Zi the Mentalist” művésznéven fellépő bűvész és önmeghatározása szerint biológiára fókuszáló tudós is megtapasztalta, aki elveszítette a hozzáférést a saját kezébe ültetett RFID-chiphez. Nem azért, mert a technológia hibásodott meg, hanem mert egyszerűen elfelejtette a jelszót, amellyel azt korábban lezárta.
Zi egy ideig úgy gondolta, hogy egy RFID-lapka beültetése elegáns és misztikus módja lehet annak, hogy a színpadon digitális trükköket mutasson be. Az elképzelés egy cyberpunkos hangulatú bűvésztrükk ígéretét hordozta: ha valaki a kezét egy telefonhoz érinti, megjelenik valami titokzatos információ, adat vagy üzenet. A valóság azonban sokkal kevésbé bizonyult látványosnak. Mint később elmondta, az egész minden volt, csak varázslatos nem: idegen telefonokon próbálta megtalálni a NFC/RFID-olvasó megfelelő pozícióját, miközben a készülékek nagy részén a beállítások miatt a funkció eleve nem is működött. Ő maga is elismerte, hogy ez a küszködés nem keltett különösebben misztikus benyomást.
Próbált más kreatív célokat is találni a chipnek. Felmerült benne, hogy a keze egy bitcoin-címre mutató linket közvetítsen, de mint mondta, erre egyetlen helyzetben sem volt valós igény. Végül egy egyszerű internetes mémre irányította a chip tartalmát, mondván, aki személyesen találkozik vele, az a saját telefonjával beolvashatja a lapkát, és megtekintheti a képet vagy animációt. Ez ideig működött is, egészen addig, amíg a mém egy Imgur-linken keresztül volt elérhető. Az Imgur azonban nem garantál örök hozzáférést, és 2023. szeptember 30-án az Egyesült Királyságban blokkolták a szolgáltatást az ország új korhatár-ellenőrzési szabályai miatt. A link így megszűnt működni. Zi eleinte nem aggódott, hiszen a chip újraírható: egyszerűen feltölti rá az új céladatot, és mehet tovább a bűvészmutatvány.
Csakhogy ez nem történt meg. Amikor nekilátott volna az újraírásnak, azzal szembesült, hogy teljesen megfeledkezett a jelszóról, amellyel korábban lezárta azt. Ezzel gyakorlatilag kizárta saját magát a saját testébe ültetett eszközből. Barátai és technikai ismerősei megvizsgálták a helyzetet, és arra jutottak, hogy a chip olyan egyszerű architektúrájú és olyan alacsony biztonsági szintű, hogy nincs ismert „feltörési módszer”. A biztonság paradox módon annyira gyenge, hogy pont emiatt nehéz megtámadni: a jelszó brute force, vagyis nyers erővel történő feltörése csak úgy lenne lehetséges, ha egy olvasót több napon vagy akár heteken át a keze fölé erősítenének, amely folyamatosan próbálgatná az összes lehetséges kombinációt. Ez praktikusan kivitelezhetetlen. Alternatív megoldásként szóba jött a műtéti eltávolítás is, ami ugyan megoldaná a problémát, de újabb műtéti kockázatokat hordozna.
Az eset természetesen nem példátlan az emberi testbe ültetett technológiák történetében. A szubdermális chipek első hulláma több mint húsz éve kezdődött, amikor olyan úttörők, mint Kevin Warwick professzor saját idegrendszerüket kötötték össze elektronikus eszközökkel. A korai implantátumokkal sokszor technikai és biológiai komplikációk adódtak, de az adat- és jelszókezelési problémák is a kezdetektől jelen voltak. Zi esete rávilágít arra, hogy a digitális identitás és a testbe ültetett hardver problémái nem valamiféle távoli sci-fi fenyegetés, hanem nagyon is valós, hétköznapi helyzetekből fakadó buktatók.
Zi humorral próbálta kezelni a helyzetet. Saját szavaival élve jelenleg „egy cyberpunk disztópiában él”, mivel kizárta magát egy olyan technológiából, amely szó szerint a testében van. Mint mondta: „Tényleg elmondhatom, hogy elfelejtettem a jelszót a saját kezemhez.” Bár az adott Imgur-link később ismét működni kezdett, ez nem változtat azon, hogy bármikor újra leállhat, és akkor Zi chipje ismét használhatatlanná válik. Az eset egyszerre szórakoztató és intő jel: a testbe épített technológia nemcsak a jövő izgalmas ígéreteit hordozza, hanem nagyon emberi, nagyon banális problémákat is, amelyeket nem lehet egyszerű frissítéssel vagy újraindítással megoldani.