MTI

Kisfilmeket vetítenek a szabolcsi autóbuszokon

Bűnmegelőzési kisfilmet vetítenek az autóbuszjáratokon Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében; az első, másfél perces film a zsebtolvajok elleni védekezésre hívja fel az utasok figyelmét - közölte a térségi rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Fedor Rita elmondta: a főkapitányság bűnmegelőzési osztálya által készített film hasznos tanácsokat ad, hogyan kerülhetik el az utazók a zseblopásokat a tömegközlekedési eszközökön, illetve az állomásokon. A főhadnagy tájékoztatása szerint a szabolcsi főkapitányság munkatársai 2004 óta készítenek bűnmegelőzési kisfilmeket. Eddig 21 film készült, valamennyi pályázati támogatás felhasználásával. Szinte minden korosztály tagjainak készítettek már bűnmegelőzési kisfilmet, az őket leginkább veszélyeztető bűncselekmények megelőzéséhez. A fiatalok figyelmét például a kábítószer-fogyasztás veszélyeire hívták fel, hasznos tanácsokat adva a terjesztők, a dílerek elkerüléséhez a szórakozóhelyeken. Az időseket a házaló csalók módszereivel ismertették meg.


A filmvetítéssel kapcsolatban a szóvivő kitért arra, hogy a Szabolcs Volán Zrt. európai uniós támogatással, 443 millió forintos költségből korszerűsíti a térség autóbusz-közlekedésének forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszerét. A 224 településen közlekedő buszokat modern információs eszközökkel, így kivetítőkkel is ellátják, a fejlesztés február végére fejeződik be. Az eddig beszerelt kivetítőkön látható a zsebtolvajlással foglalkozó kisfilm.


A szabolcsi Volán-társaság és a főkapitányság együttműködési megállapodása alapján várható, hogy később más témájú bűnmegelőzési filmeket is vetítenek majd a térségben közlekedő autóbuszokon. Így sokan láthatnák a nyírségi rendőrség eddig 21 filmjét, hiszen a buszok évi 20 millió utast szállítanak - mondta Fedor Rita.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • muerte2 #1
    Tuti ellopjak a tv-ket is