SG.hu

A megszorítás esély a nyílt forrású technológiák számára

A legtöbb cégnél és az állami szektorban is szorosabbra húzzák a nadrágszíjat, ez a nyílt forráskódú informatikai rendszerek számára új lehetőségeket teremthet - mondta Gábriel Ákos, a 2011-ben árbevételét 260 százalékkal növelő Liferay Hungary ügyvezetője.

A gazdasági szereplők többsége továbbra is úgy véli, hogy 2012 minden szempontból nehéz év lesz, a nyílt forráskódú technológiák számára azonban számos lehetőséget rejt magában ez az esztendő. "A szakértelem sosincs ingyen, vagy pénzbe, vagy időbe kerül, s mivel a vállalatok többsége mostanában pénzügyi gondokkal küzd, az időből próbálnak meg gazdasági előnyt kovácsolni. Ez azt jelenti, hogy a drága szoftverlicencek kifizetése helyett egyre több cégnél vállalják a migrációval kapcsolatos nehézségeket, és váltanak át nyílt forráskódú, olcsóbb technológiákra" - mondta el Gábriel Ákos, a Liferay Hungary ügyvezetője. A költségcsökkentés mellett a váltás másik jellemző oka, hogy az open source technológiák jóval rugalmasabbak, mint a zárt forráskódúak: nem korlátozott a felhasználásuk, és alkalmazásukkal jelentősen csökken a fejlesztőktől való függés is.

Az Európai Unió régóta elkötelezett a nyílt forráskódú megoldások mellett, míg a magyar közigazgatásban 2010-ben fogalmazódott meg komolyan az open source rendszerekre való áttérés gondolata. Ennek egyik állomása például, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2012 márciusával befejezné a Tisztaszoftver programot, ezáltal csökkentené a licencekre szánt összegeket és megszüntetné "az egy piaci cég által fejlesztett szoftverek bérlésének támogatását". Azaz mind szó szoros, mind pedig átvitt értelemben nyíltabbá válna a piac.

A mindössze bő másfél éve alapított Liferay Hungary már 2011-ben 260 százalékkal növelte árbevételét, mely így elérte a 317 millió forintot. A magyar leányvállalat látja el az európai, ausztrál és új-zélandi ügyfelek támogatását is, a régióbeli ügyfeleinek száma megduplázódott az előző évhez képest. A meggyőző eredmények hatására az anyacég megbízásából a Liferay Hungary saját értékesítő csapatot alakított ki, kereskedelmi régióját pedig májusban a korábbi háromról 18 országra bővítette. Létrejött az itthoni fejlesztő csapat is, így a jövőben a Liferay portálkeretrendszer hazai fejlesztésű funkciókkal bővül.

A létszámbővítés tekintetében a vállalat ugyan elérte a kitűzött célokat (így már 25 főt foglalkoztat), ez azonban komoly nehézségekbe ütközött. "Célunk a további terjeszkedés, ezért folyamatosan keresünk angolul jól beszélő Java-szakembereket. Míg azonban az open source technológia egyre inkább előtérbe kerül, a munkaerőpiac nem képes kielégíteni a növekvő keresletet" - mondta az ügyvezető.

A portálkeretrendszerek piacán számos újdonságra számíthatunk idén, további erősödés várható például a közösségi aktivitáshoz kapcsolódó fejlesztések, valamint a fájlmegosztás biztonságosabbá tétele terén. "A fájlmegosztás a vállalatok esetében is terjedőben van, hiszen így a munkahelyi számítógépeken tárolt dokumentumainkat elérjük az okostelefonunkon és tabletünkön is, vagy másokkal közösen szerkeszthetjük azokat - mondta Gábriel Ákos. - Bizonyos cégek esetében elképzelhetetlen, hogy fontos belső dokumentumokat egy külső szerveren tároljanak. Ugyanakkor a kényelem gyakran felülírja a biztonsági szempontokat, ezért fontosak az arra vonatkozó fejlesztések, hogy a fájlmegosztás használata egyszerű, kényelmes és megbízható legyen."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!