Napi Online

Brüsszelre vár a távközlési szektor

Az utóbbi hónapokban nem történt előrelépés az Európai Bizottság (EB) által 2011 márciusában indított, a telekommunikációs szektorra 2010. októberben bevezetett különadóra vonatkozó kötelezettségszegési eljárásban az indoklással ellátott véleménynél, a vita "tétje" csaknem kétszáz milliárd forint. A Külügyminisztériumtól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy jelenleg az EB mérlegelésén múlik, hogy az ügyet lezárja vagy az Európai Bírósághoz fordul. A bizottságon múlik, hogy mennyi ideig tanulmányozza a kérdést − tette hozzá a külügyi tárca.

Brüsszel korábban kifogásolta a magyar kormány távközlési különadóval kapcsolatos lépését, amire a magyar kormány 2011. november 29-én választ adott az EB-nek. Az Orbán-kabinet továbbra is kitart amellett, hogy a különadó nem tartozik az úgynevezett engedélyezési irányelv hatálya alá, és nem ellentétes az uniós joggal. A magyar érvelés szerint az ágazati különadó célját tekintve nem a távközlési szektor szereplőinek gazdasági tevékenységére, annak feltételei befolyásolására irányul, hanem a gazdasági válság körülményei között az általános adófizetési kötelezettséget meghaladó közteherviselésre képes adózók által az áht egyensúlyának javítása érdekében teljesítendő átmeneti külön anyagi teher − érvelt a külügyi tárca, amely szerint ez olyan adó, amely − az adott helyzetre alkalmazandó uniós jogszabály rendelkezése hiányában − jogszerűen, nemzeti hatáskörben hozott törvényi intézkedés.

A jogszabály szerint a távközlési tevékenységet végző társaságoknak az adóalap 100 millió forintot meghaladó, de 500 millió forintot meg nem haladó része után 2,5 százalék, az adóalap 500 millió forintot meghaladó, de 5 milliárd forintot meg nem haladó része után 4,5 százalék, az adóalap 5 milliárd forintot meghaladó része után 6,5 százalék adót kell fizetniük (százmillió forint alatt nem kell különadót leróni). A tervek szerint a távközlési szektortól 2010−2012 között ilyen címen évi 61 milliárd forint folyhat be. A kormány a törvény elfogadása körül jelezte, hogy ezt a terhet a szektorra ideiglenesen, három évre veti ki.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!