Gyurkity Péter

Xperia Play LTE; Android 4.0 a család több tagján

A Sony Ericsson (hamarosan csak Sony) mind hardveres, mind pedig szoftveres újításokkal készül, amelyekről többnyire külső források adtak hírt. A RIM csak 2012 végén dobná piacra az új Blackberry készülékeket.

Az Xperia család háza táján zajlanak az események, a Sony azonban egyedül a szoftveres oldalon várható lépésekről számolt be, míg az esetleges hardveres újításokról az amerikai Verizon környékén szimatolnak az érdeklődők. Kiderült ugyanis, hogy a korábban megjelent Xperia Play okostelefon LTE-változatot kaphat, míg több más példány Android 4.0-val frissülhet.

A szolgáltató állítólag házon belüli tesztet folytat, amelynek célja egy új példány minél előbbi piacra dobása, ez pedig már kihasználná az LTE technológiában rejlő előnyöket. A forrás rögtön meg is indokolta a lépést, a Play ugyanis korábban elsősorban a játékokra helyezte a hangsúlyt, saját kihúzható vezérlőt és exkluzív játékokat is kapott, mindez azonban nem volt elég a kellően sikeres rajthoz, így most a gyártó az LTE integrálásával igyekszik felkelteni az érdeklődést. Hivatalos információ egyelőre nincs, a tengerentúli lapok némileg sértődötten jegyzik meg, hogy a végre-valahára elrajtolt Galaxy Nexus pontos debütálását sem sikerült kihúzniuk a Verizonból.


A Sony mindazonáltal elérhetővé tette az Android 4.0.1 első alfa változatát, mégpedig rögtön három okostelefonon, sorrendben az arc S, a neo V, valamint a ray nevű készüléken. Ezt a korai példányt kifejezetten fejlesztőknek szánják, amit az is mutat, hogy számos, a mindennapokban használt és népszerű funkció egyszerűen nem működik, a cél azonban az, hogy az Ice Cream Sandwich kódnevű operációs rendszer minél előbb elérhető legyen a család tagjain. Egészen pontosan a függetlenített példányokon próbálható ki a szoftver, ezt azonban kellő figyelmeztetés mellett helyezték el az oldalon, kihangsúlyozva, hogy nem halandóknak szánják azt.

Korábban mi is jeleztük, hogy a RIM Blackberry 10 néven készíti saját szoftverének legújabb változatát, ezzel kapcsolatban azonban most arról számoltak be, hogy az új okostelefonok csak nagyjából egy év múlva, 2012 végén bukkanhatnak fel. Ezt a szükséges chipset hiányával magyarázzák, ez azonban nyilván nem vigasz az amúgy is komoly gondokkal küszködő cégnek, amely így könnyen elvesztheti maradék befolyását is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)