Berta Sándor

A Netscape alapítója tulajdonrészt vásárolna a Yahooban

Marc Andreessen számos tárgyalást folytatott a Yahoo tulajdonosaival. Az üzletember célja a cég részvényeinek felvásárlása. A Netscape alapítóját már a társaság új felügyelőtanácsi elnökeként emlegetik.


Marc Andreessen
A szakember és befektetési cége, az Andreessen Horowitz, továbbá a Silver Lake Partners és a Microsoft is tagja annak a befektetői csoportnak, amely fel akarja vásárolni az internetes vállalkozás egy részét. A Microsoft már külön is megkörnyékezte a Yahoot. Andreessen az elmúlt hónapokban kezdett intenzív tárgyalásokba, azonban komoly riválisai vannak: az AOL-t, a Providence Equity Partners, a Hellman & Friedman, a Bain Capital, továbbá az Alibaba.com és az orosz Digital Sky Technologies (DST) Global cégeket említhetjük.

A Yahoo azután került eladósorba, hogy szeptemberben telefonon kirúgták Carol Bartz vezérigazgatót, az utódját viszont azóta sem nevezték meg. Jack Ma, az Alibaba.com alapítója szinte azonnal jelezte, hogy megvásárolná a nehéz helyzetben lévő portált. Rajta kívül szintén komoly érdeklődő Jerry Yang, a Yahoo társalapítója, aki David Filo, a másik alapító is támogat. A két férfi birtokában van a részvények 9,53 százaléka. Végül érdemes megemlíteni még egy lehetséges befektetőt, mely nem más, mint a Google, mely valószínűleg csak azért érdeklődik, hogy ne máshoz kerüljön. A keresőcég október végén már két pénzügyi befektetővel tárgyalt az üzletről.

A legelőrehaladottabb tárgyalásokat azonban alighanem Marc Andreessen folytatja, hiszen a múlt héten már találkozott a Yahoo menedzsmentjével és az üzletember meglehetősen kritikus hangnemben beszélt a társaság előző vezetőinek hibáiról, ugyanakkor kitért a jövőbeli esélyekre és lehetőségekre is. Kara Swisher, az All Things Digital munkatársa szerint a Netscape alapítója aligha tárgyalna Jerry Yang beleegyezése nélkül.

A The New York Times viszont arra szerint a Silver Lake Partners, az Andreessen Horowitz és a Microsoft a Yahoo részvényeinek legalább 20 százalékát akarja felvásárolni. Az Allen & Company, illetve a Goldman Sachs tanácsadócégek, amelyek a Yahoo megbízásából járnak el, november 28-ig adtak haladékot az ajánlatok benyújtására. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy hány konkrét ajánlat érkezett be.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!