SG.hu·

A Microsoft megbarátkozott a nyílt forráskódú megoldásokkal

Az amerikai konszern és a nyílt forráskódú közösség közötti kapcsolat a múltban finoman szólva sem volt felhőtlen. A Microsoft hosszú időn át egy zárt stratégiát alkalmazott azért, hogy megvédje a piaci pozícióit, azonban az elmúlt években változtatott az álláspontján.

A Microsoft jelenleg már közel sem számít a nyílt forráskódú szoftverek ellenségének, sőt, egyre több ilyen megoldással jelentkezik, mivel jó üzletet lát ebben a területben. Minderről Mark Gayler, a Microsoft nyílt szoftverekért felelős munkatársa nyilatkozott. "Az én csoportom foglalkozik a Microsoft platform nyitottságával. Mindez magába foglalja a PC-s szoftvereket, a Cloud- és az úgynevezett Open Data Tools megoldásokat. A fő feladatom azokkal a kormányokkal és a különböző hivatalokkal való kapcsolattartás, amelyek szeretnének nyílt kormányzati és Open Data projekteket megvalósítani."


Mark Gayler
"Biztos, hogy nagyon sok dolgot tanultunk ezen a területen és összességében az elmúlt években egy jóval nyitottabb vállalattá váltunk. Jobban meghallgatjuk az embereket és figyelünk arra, hogy mik az ügyfeleink és a partnereink kérései. Ők pedig egyértelműen egymással együttműködő és nyitott technológiákat akarnak alkalmazni. Amennyiben mi képesek vagyunk ezeket biztosítani számukra, akkor ez nekünk is egy jó üzletet jelent. A nyílt forráskódú kontra kereskedelmi szoftverek kérdés éveken át meghatározó volt. A mi álláspontunk annyiban változott meg, hogy fel kellett ismernünk: a világ vegyes technológiai környezetekből tevődik össze. A legtöbb ügyfél valamilyen szinten nyílt forráskódú megoldásokat használ, akár az infrastruktúráján belül, akár az alkalmazásaiban vagy az eszközeiben. Ezzel szemben mi büszkén állíthatjuk, hogy a szoftvereink ebben a vegyes világban is jól működnek." - jelentette ki Mark Gayler.

"Egyre több kormány és hivatal akarja a polgároknak elérhetővé tenni az adatait, viszont szembesülnek azzal a problémával, hogy erre többnyire csak több millióba kerülő hardver- és szoftverberuházások után lenne lehetőségük. Az Open Government Data Initiative (OGDI) projektünk azonban elérhetővé tesz a számukra egy olyan technológiai platformot, amely rendkívüli módon leegyszerűsíti a számítási felhővel való kapcsolatot. Az OGDI egy teljesen nyitott programozói interfész, aminek a segítségével az adatok feltölthetők a számítási felhő rendszerekbe, majd újra lekérdezhetők. Általában az OGDI-t az Azure nevű Cloud-megoldásunkkal együtt kínáljuk az ügyfeleinknek, azonban az ogdi.codeplex.com címen nyílt forráskódú projektként is elérhető."

Az amerikai vállalat munkatársa kiemelte, hogy az ügyfelek teljes ellenőrzésük alatt tarthatják az adatokat és a szolgáltatásokat, amelyeken nincsenek Microsoft logók sem, és megtakaríthatják a drága beruházásokat. Azt Gayler sem tagadta, hogy az adatvédelem kérdése komoly kihívást jelent a számukra, de természetesnek tartja, hogy az emberek szeretnék biztonságban tudni az adataikat. Éppen ezért dolgoznak szorosan együtt a kormányokkal és a hivatalokkal azért, hogy minél jobban védjék ezeket az információkat. Az adatvédelem mellett a másik fő szempont az olcsóság. Egy kétmillió lakosú kanadai városnak a Microsoft megoldása havonta mindössze 250 dollárba kerül. Azt viszont a szakember is elismerte, hogy a nyitottság nem minden területen van jelen, elég például csak a mobil készülékekre gondolni.

"A mobil eszközök területén néhányan azzal érvelnének, hogy az Apple kiváló termékdizájnját csak a zárt fejlesztési úton keresztül lehet elérni. Más vállalatok viszont teljesen más stratégiát követnek, miközben beszélgethetnénk arról is, hogy az Android modellje valóban nyílt forráskódú-e vagy sem. Az én véleményem az, hogy mind a zárt, mint a nyitott hozzáférésnek egyaránt vannak előnyei és hátrányai, függetlenül attól, hogy az ügyfelek, a fejlesztők vagy a gyártók szemszögéből nézzük a kérdést. Éppen ezért nem túl ésszerű az egyik vagy a másik utat abszolút helyesnek vagy tévesnek nevezni" - szögezte le végül Mark Gayler.

2005-ben Mark Taylor, a Microsoft platformstratégiai főmenedzsere azt mondta: "Nem folytatunk konkurenciaharcot a nyílt forráskódú fejlesztőkkel, hiszen az csupán egy szoftverkészítési módszer. Ez ugyanolyan dolog, mint hogy az időjárással sem harcolunk." Ezek után komoly feltűnést keltett, hogy 2006-ban szövetségre lépett a Microsoft és a Novell. A cél az alternatív szoftverek elérhetővé tétele volt a Windows platformon. Nemrég pedig arról számoltunk be, hogy a nyílt forráskód és a felhők felé nyit a Microsoft SQL Server.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Szemjuel2011. 12. 02.. 19:57||#24
nem a számítógép a hülye, hanem a felhasználó..

ki az, aki a vindóztelepítés utáni elsõ beállításokkor nem lövi ki egybõl az automatikus frissítést? nekem ne szemetelje tele minden szarral a gépet..
© nlght2011. 12. 02.. 19:38||#23
jah hogy arról már nem írnak a cikkben, hogy a microsoft szépen felfalta a novell elõl a teret és végül az övé lett egy rakás szabadalom, amikor a novell feldobta a talpát, innentõl már igazán képtelenség rájönni, hogy ki szponzorálta a cikket... éljen a marketing! <#levele>
© hurkaur2011. 12. 02.. 11:18||#22
ahahahahah
-1
© mousee2011. 12. 02.. 07:04||#21
Beállítás kérdése 😊 Ha 1 évig jó volt a linux, akkor javasolnék egy opensusét, vagy bármely más tetszõleges disztribet, akár egy debiant is.

De amúgy ha jól tudom, a windózt be lehet úgy lõni, hogy ne frissítsen automatice, csak szóljon hogy hahó, van ápdét, leszedtem, katt ide, és felrakom.
© sanyicks2011. 12. 02.. 02:42||#20
ott van a bejelentkezõ képernyõn a unity kikapcsolása, de nem gáz 😉
© coolpet2011. 12. 01.. 21:45||#19
Nekem a windowsnal a frissitesekkel van ki a t@k@m. Nem vagyok a gepnel fel orat, tuti akkor szol hogy he frissitettem, inditsuk ujra. Most vagy 15 perc mulva automatan? Renderelek maxben, 3 ora a renderido, elmegyek kajazni, hallom csippan a gep, mondom fagyi, mivan? Boot utan a frendszer frissiteseket telepitett, es ujraindult... Niiiiiceeeee.

Meloban ftp-n huzok at egy 4 gigas isot, mar csak 4 perc van hatra. kapcsolat megszakadt a tavoli kiszolgaloval, na elment a net vagy mi? 2 perc mulva ujra olnine, remote bekapcs, f@szom, megint restartolt update miatt... Persze az eddig letoltott file korrupt lett, kezdhettem elolrol... Ezt kb 4x szivtam meg amikor fontos dolgot csinaltam. Nalam a 24/7es uzem az alap, es neha csak ugyhagyom nyitva a weboldalakat, majd folytatom onnan, hat koszi nem, mert kenyszeritett bezarasnal nem menti el hol voltam. Ha ezt megcsinaljak vegre valahara, akkor majd adok a winnek egy 10/8ad, de igy 10/6.

Linuxot is probaltam 1 evig elvoltam ubuntuval, de jott ez az unity tablagepes marhasag kezelo felulet,es visszaalltam teljesen winre. Szoval remelem egyre opensourcesabb lesz, es lehet majd bizonyos rendszerkomponensekhez is irogatni vezerloket, hogy okositsuk 😊
© sanyicks2011. 12. 01.. 21:12||#18
vindóz sok hülyeséget csinál, én múltkor azért fakadtam majdnem sírva, mert rájöttem hogy olyan hülye, hogy az energiatakarékosságból leállított (nem rendszer) vinyót közvetlenül a rendszer leállítás elõtt elindítja, majd újra leállítja...
© gombabácsi2011. 12. 01.. 18:14||#17
haha
de minimum új hardvert talál 😊
+1
© dyra2011. 12. 01.. 17:10||#16
Én meg nem értelek. Ezzel mit akartál mondani?
© asgh2011. 12. 01.. 17:10||#15
Unixoknál meglepõen sok rendszerösszetevõ frissítését el lehet végezni újraindítás nélkül, ehhez képes a windows akkor is újra akar indulni, ha a pendrive-t átdugom egy másik USB csatlakozóba 😊