SG.hu·

Dagad az Olympus botrány, milliárdos a veszteség

Két évtizeden át vezette félre befektetőit és hamisította könyvelését az Olympus - ismerte be most a társaság, ezért akár a tőzsdéről is kivezettethetik.

Két évtizeden át rejtette titokban felvásárlási díjak mögé egymilliárd dollárt is meghaladó befektetési veszteségeit az Olympus, ismerte be hivatalosan is a társaság kedden. A fényképezőgépeket és orvosi műszereket gyártó japán cég eddig tagadta, hogy a kifizetések - többek közt a brit Gyrus 2008-as felvásárlásának közel 700 millió dolláros díjai - jogtalanok lettek volna, ám a cég elnöke most elismerte, hogy az ügyleteket koordináló, a cégtől időközben eltávolított három vezető beosztású személy tisztában volt a tranzakciók illegalitásával - írta a Financial Times.


Az Olympus nemrég kinevezett elnöke, Shuichi Takayama bocsánatot kért

A cégelnök elmondása szerint nem az érintett személyek kötötték az üzleteket - ezek során több kisebb vállalat felvásárlása után egy éven belül leírták azok vételárát, a tetemes tanácsadói díjak pedig kajmán-szigeteki számlákon landoltak, egyesek szerint a japán maffia, a jakuza is érintett volt a tranzakciókban -, ők csupán megörökölték elődjeiktől a veszteségek eltussolásának feladatát. A botrányt még Michael Woodford korábbi vezérigazgató pattintotta ki, akit október közepén azért bocsátottak el az Olympustól, mert az igazgatóságtól magyarázatot követelt a gyanús pénzmozgásokra. Az ügyben időközben már a japán, brit és amerikai hatóságok is nyomoznak.

A keddi bejelentést követően 29 százalékot zuhant az Olympus részvényeinek árfolyama (Woodford kirúgása óta összesen már 70 százalékot), a tokiói tőzsde pedig közölte, a felügyeleti vizsgálat függvényében kivezettethetik papírjait a börzéről, amennyiben bebizonyosodik, hogy meghamisította eredménybeszámolóit.

A botránynak új áldozata is akadt, a Nomura részvényei hatalmas forgalomban 1974 óta nem látott mélységbe zuhantak, miután piaci pletykák szerint részt vett a veszteségek eltitkolásában. A japán pénzintézet kommunikációs igazgatója a Bloombergnek később cáfolta a híresztelést, ám a zuhanástól ez sem mentette meg az árfolyamot. Az általános bizalmatlanság mindenesetre éreztette hatását a többi szektortárs jegyzésén is.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Tetsuo2011. 12. 28.. 20:05||#12
Nem.
Maga a rendszer olyan, talan mindig is, vagy gyakran ilyen volt, hogy aki konnyen atgazol a masikon, torteto, hazug, elvtelen, koponyegforgato szarember, az konnyebben boldogul; mint az, aki empatikus, segitokesz, lojalis, becsuletes, gerinces stb. (Persze pl. az intelligencia sem hatrany.)
Az aktualisan hatalmon levok pedig, az elobbi csoportnak a kremje.
© gforce92011. 11. 12.. 23:15||#11
Vagy fiatal vagy, vagy gazdag. Remélem az elõbbi, mert akkor még késõbb rájöhetsz, hogy minél kevesebb pénze van az embernek annál inkább megbecsüli a munkát és dolgos embereket. (tekintsünk el azoktól a bizonyos segélyenélünkaztánmajdleszvalami fajtól)
© G_ArchAngel2011. 11. 12.. 13:19||#10
<#fejvakaras>
© globint2011. 11. 12.. 07:01||#9
Kedves Tetsuo, azt írod:
"A legtobb ember lop, csal es hazudik, kulonosen a hatalmon levok."
Ilyent csak a szegénységben élõ kisember ír, a nagyok azt írják:
"A legtobb ember lop, csal es hazudik, kulonosen a szegénységben levok."
Én meg azt mondom:
"A legtobb ember lop, csal es hazudik, de leginkább mindenki."
-1
© duke2011. 11. 11.. 23:08||#8
"Seged nelkul is"

Igy, ekezett nelkul, jot rohogtem ezen a mondaton. <#action><#nevetes1>
© Tetsuo2011. 11. 10.. 22:07||#7
Seged nelkul is vegre lehet hajtani. Csupan a problema az, hogy CSAK szamuraj csinalhat olyat. 😉
© DjDano2011. 11. 10.. 19:19||#6
Nekem sosem volt szimpi a cég, minden más digitális fényképezõgépet elõbb megvettem volna mint ezt a márkát...
© EnxTheOne2011. 11. 10.. 16:39||#5
Ahozz két ember kell nem? AZ egyik levágja a fejét a másiknak nem? :S
Mert ugy tudom eléggé fájdalmas.
© endrev2011. 11. 09.. 19:00||#4
Azért jó tudni, hogy egy jakuza sem tudta megakadályozni hogy kirobbanjon a botrány...
© Tetsuo2011. 11. 09.. 17:43||#3
LOL Hiaba "nem engedik", egy jol elvegzett szeppuku utan nincs kit buntetni. 😉