Berta Sándor

Két vezetőjét is elveszítette a HP

Az elmúlt napokban két meghatározó munkatársát is elveszítette a Hewlett-Packard. A stratégiai és a technológiai ügyekért felelős HP-vezető mellett távozott a cég egyik meghatározó szakembere is.

Shane Robinson, a Hewlett-Packard stratégiai és technológiai ügyekért felelős vezetője nyugdíjba vonult. A posztot november elsejétől nem fogja más betölteni. Ezt azzal indokolta a társaság, hogy a stratégiai, a kutatási és a fejlesztési feladatokat a jövőben jobban integrálni fogják az üzleti portfólióba. Az 57 éves Robinson 11 évig volt a társaság egyik meghatározó alakja és legutóbb a HP kutatási és fejlesztési költségvetéséért felelt. Számos nagy cégfelvásárlás és fúzió levezénylése fűződik a nevéhez, ezek közé tartozott a Palm megvásárlása is.

Shane Robinson mellett vette a kalapját Phil McKinney, a Hewlett-Packard PC-részlegének műszaki igazgatója is, aki szintén a vállalat egyik vezető munkatársának számított. McKinney a döntését a blogjában jelentette be. A férfi december 31-ig még a posztján marad, utána azonban tanácsadó lesz és a könyvével akar foglalkozni. A helyét átmenetileg Carlos Montalvo, a konszern innovációs programirodájának alelnöke veszi át. McKinney 9 évig dolgozott a cégnél és a PC-részlegnél ő felelt a kutatás-fejlesztési ügyekért. Steve Jobshoz hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a hardverek és a szoftverek feletti teljes ellenőrzés megszerzése lehet a siker titka az okostelefon- és a táblagép-piacon.

McKinney döntésében alighanem nagyon komoly szerepet játszhattak az elmúlt hetek eseményei. Mint ismeretes, Leo Apotheker korábbi vezérigazgató bejelentette: a HP felhagy a számítógép-gyártással és megválnak minden olyan terméküktől - okostelefonoktól, táblagépektől -, amelyen a webOS fut. Az Apothekert váltó Meg Whitman szintén ezen az úton akart továbbhaladni. Néhány nappal ezelőtt azonban ismertté vált, hogy a társaság mégsem adja el, vagy szervezi ki a PC- üzletágát és továbbra is fog táblagépeket gyártani. Ez a fordulat viszont már túl sok lehetett a szakembernek, aki inkább úgy döntött: távozik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • lordsithlord #2
    Az a baj, hogy a jelenlegi események mindent, csak nem biztos munkahelyet sugallnak. Jól látszik abból is, hogy pont a PC üzletág egyik vezető alakja távozott. Hiába a nagy ígéretek meg a tervek, ha semmi nem biztos, márpedig ha pár nap alatt 180 fokos fordulatot vesz egy cég gazdasági tervezete, akkor arra sokmindent lehet mondani, de azt nem, hogy stabil lenne.

    A HP alapvetően nagyon jó termékeket gyárt, céges felhasználásra talán csak egyetlen valódi ellenfele van, a Dell. Éppen ezért valóban nem túl szerencsés ötlet volt az az tervezet, hogy felhagynak a PC gyártással.

    Ugyanakkor a tablet piacra túl későn akartak betörni. Nem mondom, hogy ez a vonat elment már, de tény, hogy nagyon nagyot kellene domborítaniuk, hogy nyereséges legyen a tablet gyártásuk. Ehhez első körben el kellene érniük, hogy olyan árakon tudják kínálni a terméket, ami megfelel a teljesítményének. Ehhez új gyártási rendszert kell kialakítaniuk, ez pedig megintcsak idő. Rengeteg időt vesztettek már eddig is, emiatt fennáll a veszélye annak, hogy mire működőképes, gazdaságos gyártási módszerrel állnak elő, addigra technológiailag maradnak le a vetélytársaktól, ami miatt megintcsak nehezen eladhatóvá válik a gépük.

    Rengeteg kockázatot vállaltak azzal, hogy a tablet gyártáshoz ragaszkodnak, ez pedig a már említett bizonytalansággal együtt okozhatja még további vezetők távozását.
  • lcee #1
    Látszik hogy öreg bácsik irányítják a céget.
    Mondjuk igaz, hogy nálunk a cégnél mind a 200 gép HP :)
    De a modern irányzatokat nem sikerül követniük...
    És béna lépéseket akarnak elkövetni...
    Fiatalítsanak és meg lesz az eredménye