SG.hu

Október 13-án érkezik az Ubuntu 11.10

A kiadási ütemterv szerint október 13-án, csütörtökön jelenik meg a népszerű GNU/Linux disztribúció, az Ubuntu 11.10-es kiadása.

Az operációs rendszer fejlesztése mögött álló vállalat, a Canonical október 10-én megjelent sajtóközleményében hivatalosan is megerősítette, hogy az új Ubuntu kiadás a terveknek megfelelően csütörtöktől elérhető lesz. Az új kiadás számos újdonsággal szolgál a felhasználók számára. Az Ubuntu 11.10 az új Unity felületre épül majd. A Unity a fél évvel ezelőtt, áprilisban kiadott Ubuntu 11.04-ben vált a rendszer alapértelmezett felhasználói felületévé, leváltva a korábban használt, GNOME paneleket. Az új kiadásban számos fejlesztés történt a felület megjelenésében és működésében, és immáron a hardveres grafikus gyorsítást nem támogató gépeken is működik.

A Unity felület mögött továbbra is a GNOME asztali környezet technológiái működnek. Az Ubuntu 11.10 a GNOME legújabb, 3.2-es kiadására épül, ennek megfelelően az asztali környezet legfrissebb alkalmazásai érhetők el a felhasználók számára. Természetesen a felhasználók igény szerint telepíthetnek más asztali környezeteket és felhasználói felületeket is, így arra is lehetőségük van, hogy a szintén idén tavasszal debütált, GNOME Shell felületet telepítsék utólag az alapértelmezett Unity helyett.

Az alkalmazások telepítésére és eltávolítására szolgáló Ubuntu Szoftverközpont mind megjelenésében, mind szolgáltatásaiban megújult az Ubuntu 11.10-es kiadásában. Az új felületen a felhasználók egyszerűbben találhatják meg a legnépszerűbb alkalmazásokat. Az alkalmazások értékelésére már az Ubuntu előző kiadásában is lehetősége volt a felhasználóknak, az új kiadásban azonban már utólag is módosíthatják az értékeléseiket, ha idővel megváltozna a véleményük egy alkalmazásról, vagy több tapasztalat birtokában szeretnék kiegészíteni a korábbi jellemzésüket.

Az Ubuntu beépített fájl- és adatszinkronizációs megoldása, az Ubuntu One már 5 GB tárhelyet kínál ingyenesen a felhasználóknak. Azok, akiknek ez kevésnek bizonyulna, havi 3,99 USD (vagy évi 39,99 USD) áron további 20 GB tárhelyet vásárolhatnak hozzá. Az Ubuntu One az Ubuntu mellett már Android és Microsoft Windows operációs rendszerekhez is kínál natív kliensalkalmazást, a webes felület segítségével pedig a fájlokat bárhonnan, bármilyen korszerű operációs rendszer alól elérhetjük.

Az új Ubuntu kiadásban helyet kapott egy könnyen kezelhető, biztonsági mentések készítésére szolgáló alkalmazás is. A Déjà Dup segítségével kezdő felhasználók is egyszerűen, néhány kattintással végezhetik el a biztonsági mentést például külső merevlemezre, FTP-n, SSH-n vagy WebDAV-on elérhető online tárhelyre és természetesen Ubuntu One-ba. A kézi mentés mellett az alkalmazás arra is képes, hogy beállított időközönként automatikusan elvégezze a biztonsági mentést.

Az Ubuntu 11.10 alapértelmezett levelezőkliense a Mozilla Alapítvány által fejlesztett, népszerű Thunderbird lett, átvéve a korábban használt Evolution helyét. Természetesen az Evolution továbbra is elérhető a felhasználók számára a Szoftverközpontból. A változás oka, hogy a visszajelzések szerint az Ubuntu felhasználók többsége inkább a Thunderbirdöt részesíti előnyben.

Az Ubuntu 11.10 október 13-tól ingyenesen letölthető lesz a disztribúció hivatalos weboldaláról, az ubuntu.com-ról, valamint a magyar Ubuntu közösség weboldaláról, az ubuntu.hu-ról. Az Ubuntu 11.04 felhasználók számára az új kiadás hivatalos megjelenését követően a Frissítéskezelő fel fogja ajánlani a frissítés lehetőségét. Ezt a lehetőséget választva a felhasználóknak minden személyes adata megmarad, a rendszer és az alkalmazások pedig az új kiadásra frissülnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ferrer #4
    Szerintem nagyon gáza GUI fejlesztői részéről, hogy próbálnak erőlködni, meg divatossá tenni a felületeket.
    - A KDE 4 bizarr koppintása az OSX-nek, de alapvetően szép, csak rohadt lassú meg sokkal kevésbé integrált szoftveres oldalról mint a 3.5
    - A Gnome 3 is divatos lett, csak az ésszerűséget hagyták ki belőle
    - Unity-t pedig inkább csak a fiókban kellett volna hagyni..
  • gothmog #3
    Tégy egy próbát az ocelottal -egy pendrive, meg a telepítő .iso meg az unetbootin kell hozzá- meglepően sokat fejlődött. Sebességben is. Az más kérdés, hogy bizonyos videókártyákra még mindig finnyás. De amelyik támogatott azon szépen üzemel. (Amelyik meg nem, arra ott a unity 2D)
  • mousee #2
    Én mostanság tértem át OpenSuse-re KDE-vel, majd a következő LTS-nél megnézem mi lett a Unity-ből. Amúgy jó dolog, meg tetszik, csak piszok bugos még (fixme, utoljára natty-nál használtam tesztjelleggel kb 2 hétig).
  • Teppik Amon #1
    A Unity-t használja valaki egyáltalán? Én próbálkoztam vele egy kicsit, de maradtam a jólbevált gnómnál. Mint ahogy mindenki a környeztemben :o