Napi Online

Az Apple után az IBM is megelőzte a Microsoftot

Az IBM 1996 óta először többet ér, mint a Microsoft, ami elemzők szerint a világos jele annak, hogy a számítástechnikai ipar elmozdul a PC-központúságtól a tágan értelmezett szolgáltatások felé.

Az IBM tudja mit akar a következő öt évben, a Microsoft kevésbé. Az még tíz évvel ezelőtt is az informatika dinoszauruszának tekintett International Business Macnines 1996 óta először a tegnapi tőzsdei záráskor többet ért, mint a számítástechnikát az irodákba és a lakások nappalijába becsempésző szoftverek egyik atyja, a Microsoft - derül ki a Bloomberg összefoglalójából. Az IBM piaci kapitalizációja 214 milliárd dollár, míg régi ellenségéé 213,2 milliárd dollár. Az előbbi cég idén eddig 22 százalékkal növelte részvényei értékét, míg az utóbbi papírjai 8,8 százalékkal olcsóbbak lettek. Ezzel az IBM az ágazat második legnagyobb vállalata a 362,1 milliárd dollárt érő Apple után.

Az IBM hat évvel ezelőtt eladta PC-gyártó üzletágát a kínai Lenovónak, hogy a vállalati szoftverekre és szolgáltatásokra, illetve az informatikai tanácsadásra koncentrálhasson. Eközben a Microsoft megjelent ugyan az online hirdetések és a videojátékok piacán, de árbevételének még mindig 60 százalékát klasszikus termékei, az asztali számítógépeken futó Windows operációs rendszer és az Office irodai programcsalád értékesítéséből szerzi.


Míg a Microsoft részvényeinek árfolyama megegyezik a 2006-ossal, addig az IBM-é a duplájára nőtt

A 426 ezer embert foglalkoztató IBM 25 milliárd dollárt fektetett új üzletágai fejlesztésbe, aminek eredményeként több int 30 egymást követő negyedéven át növelte egy részvényre eső profitját. Forgalma 20 százalékkal bővült 2001 és 2010 között, miközben költségei alig nőttek. A cég majdnem 100 milliárd dolláros tavalyi bevételének több mint fele a szolgáltatásokból származott - ma az IBM a világ legnagyobb számítástechnikai szolgáltatója. A vállalat vezetése azt ígéri, hogy 2015-re további 20 százalékkal bővítik az árbevételt. Az IBM most a feltörekvő országokban terjeszkedik, az elemzőprogramokra és a számítógépeket összekötő úgynevezett felhő számítástechnikára koncentrál. Emellett elindította Smarter Planet programját, amelynek célja az utak, az elektromos rendszerek és az ipari-társadalmi infrastruktúra más elemeinek összekapcsolása az internettel.

A Microsoft tőzsdei kapitalizációja 2000 júliusában 430 milliárd dollár volt, ami a válság miatt 2009 májusára 135 milliárdra zuhant. A cég tavaly közel 70 milliárd dollár árbevételt ért el, és elemzők szerint - amivel úgy tűnik, egyetértenek a befektetők is - beleragadt fő termékei fejlesztésébe és értékesítésébe. Az XBoxszal betört ugyan a videojáték-gépek piacára, Bing internetes keresője azonban nem fér a Google programja közelébe, s ezért csak viszi a pénzt. A mobilketyerékre kifejlesztett Windows Phone szoftver ugyan a Nokiával kötött megállapodás értelmében jelentős teret szerezhet az okos telefonok piacán, ám elemzők szerint ezek az üzletek soha nem fognak olyan zsíros profitot hozni a Microsoftnak, mint a pc-s Windows és az Office.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • DjDano #1
    Az IBM mint az MS ellensége? Ez valami bődületesen nagy baromság. Maximum ellenfele, mint ahogyan az összes többi cég is. Ráadásul anno pont a MS - IBM szövetségnek köszönhetően terjedtek el a PC-k szerte a világban.