Berta Sándor

A TSMC készíti a jövőben az Apple készülékek processzorait

Aláírta együttműködési megállapodását az Apple és a Taiwan Semiconductor Manufacturing Company (TSMC). A szerződés értelmében a tajvani vállalat szállítja a következő években az amerikai konszern okostelefonjaihoz és táblagépeihez az ARM processzorokat.

Miután az Apple beperelte a Samsungot, már sejteni lehetett, hogy a két cég közötti együttműködés hamarosan zátonyra futhat. Az amerikai társaság kénytelen volt új beszállítók után nézni és ekkor került képbe a TSMC. A DigiTimes tajvani IT-portál információi szerint a Taiwan Semiconductor Manufacturing Company látja el processzorokkal az új iPad és iPhone modelleket. A TSMC a világ legnagyobb független félvezető-gyártója. 1987-ben alapították, a székhelye Hsinchuban van. A TSMC 20 és 28 nanométeres gyártási eljárással készíti majd az Apple termékek CPU-it. Részben e megrendelés miatt is a gyártó idén 7,8 milliárd dollárért korszerűsítette és bővítette az üzemeit.

A TSMC már június közepén megkezdte a következő generációs A6 chipek tesztelését. Az első példányok elkészültek, így most elsősorban arra kíváncsiak, hogy akadnak-e gondok a gyártási folyamattal, illetve ezen processzorokkal. Miután az Apple és a Samsung a bíróságon kötöttek bele egymásba, a TSMC fogja leszállítani az új generáció egy részét, várhatóan mintegy 20-30 százalékát, megszüntetve ezzel a Samsung korábbi kizárólagos szerepét. A két fél közötti kapcsolat nem új keletű, hiszen a TSMC tavaly óta szállít az Apple számára Cortex-A4 CPU-kat. Erre azért volt szükség, mert a Samsung nem tudta az elvárt mennyiséget leszállítani.


Bár az Apple menedzserei többször is utaltak rá, hogy a jogi vita ellenére sem mondják fel a Samsunggal kötött szerződéseket és folytatják az együttműködést, azonban a közelmúltban egyre több hír szólt arról, hogy az almás társaság igyekszik elszakadni dél-koreai partnerétől. Az Apple 1,3 milliárd dollárral támogatja a Sharp LCD-gyárának építését - a kijelzőket eddig szintén a Samsung szállította.

A mostani bejelentés különösen azért érdekes, mert úgy tűnik, hogy egy korábbi forgatókönyv valósul meg. Májusban ugyanis arról írtunk, hogy az Intel készítheti az iPad és az iPhone chipjeit, igaz az első szakaszban, az idén az Apple a SoC-chipek még a TSMC-t bízná meg. Az ok: az Intel jelenleg készül fel a 22 nanométeres gyártási eljárásra. Az Intel és az Apple mobil területet érintő együttműködéséből egyébként elvileg mind a két fél profitálna. Az Apple függetleníteni tudná magát az ázsiai konkurenseitől, amelyekkel szemben rendszeresen felmerül az a gyanú, hogy lemásolják a termékeit, míg az Intel még nagyobb bevételre és biztos megrendelésre tehetne szert, egyúttal erősíthetné pozícióját a mobil piacon. A kooperációt erősítheti, hogy az Intel és az Apple a számítógéppiacon már régóta együttműködnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)