Berta Sándor

Az Intel készítheti az iPad és az iPhone chipjeit

Fontos változás előtt áll az Apple és az Intel kapcsolata, a processzorgyártó ugyanis kihasználva a Samsunggal folytatott jogi vitát, szeretné meghódítani az iPad és az iPhone készülékeket.

Az Intel ajánlatot tett az Apple-nek, ők szeretnék ugyanis szállítani az iPad és az iPhone készülékek központi chipjeit. Az EETimes Gus Richardra, a Piper Jaffray & Co. tanácsadó cég elemzőjére hivatkozva arról tudósított, hogy a gyártó nem az Atom processzorokat ajánlja az Apple termékeihez, hanem az ARM megoldásait készítené licenc alapján. A hír azért érdekes, mert az iPad és az iPhone SoC-chipjeit jelenleg exkluzív szerződés alapján a Samsung készíti, azonban ezt az együttműködést jogi vita árnyékolja be. Az Apple ugyanis azt állította, hogy a Samsung androidos okostelefonjai és tábla PC-i egy az egyben az iPhone és az iPad ügyes másolatai. Éppen e vita miatt jöhet kapóra az Apple-nek az Intel ajánlata.


A tervek szerint a Steve Jobs vezette társaság még az idén SoC-chipek gyártásával bízná meg a TSMC-t, majd az Intel következhet, amely jelenleg a 22 nanométeres gyártási eljárásra készül fel. Az Intel egyébként néhány hónapja váltott stratégiát és a kapacitásait más cégeknek is felajánlotta. Az első ügyfele az Achronix volt. Az Nvidiához hasonlóan az Apple sem rendelkezik saját gyártó üzemekkel, hanem a chipeket maga tervezi meg, majd megrendelésre elkészítteti. Az iPhone és az iPad készülékek A-processzorai eredetileg az Intrinsity nevű tervezőirodától származnak, amit az Apple az első iPadek bemutatása után vásárolt fel.

Richard szerint az Intel és az Apple mobil területet érintő együttműködéséből elvileg mind a két fél profitálna. Az Apple függetleníteni tudná magát az ázsiai konkurenseitől, amelyekkel szemben rendszeresen felmerül az a gyanú, hogy lemásolják a termékeit, míg az Intel még nagyobb bevételre és biztos megrendelésre tehetne szert. Egyúttal erősíthetné pozícióját a mobil piacon. A kooperációt erősítheti, hogy az Intel és az Apple a számítógéppiacon már régóta együttműködnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kpbendi #5
    Az intel nem gyártvégfelhasználói termékeket, így ez az esély elég minimális. Amúgy aki másoktól koppint, azt bezony előbb-utóbb beperlik, ez már csak így megy.
  • Solten #4
    Igen am, csakhogy az Intelnek se igazan kozombos a tablet es smartphone piac, ha majd szinten veszelyeztetik az Apple pozicioit, be lesznek perelve? :DD
  • egynyári üröm #3
    az intel expert a chipek terén, miért választottak volna mást?
  • vision5 #2
    A probléma nem is a chip hanem a samsung memóriavezérlői...
  • kvp #1
    Mivel az intel mar regebben is gyartott ARM chipeket, ezert van tapasztalatuk es elvileg a gyartasi technologiajuk is az egyik legmodernebb. Az apple-nek ez nem lenne egy rossz uzlet, de az intel is csak nyerhet vele.