SG.hu

A Tudományok Hídjává alakul át a Lánchíd

Szeptember 17-én a Lánchídon és a Széchenyi téren rendezik meg a Tudományok Hídját, amelyen a legérdekesebb magyar találmányok, illetve a magyarországi kutatás-fejlesztésben élen járó vállalatok, kutatóegyetemek mutatkoznak be.

Az esemény fő célja, hogy izgalmas tudományos és technikai bemutatókkal, látványos természettudományos kísérletekkel és programokkal felkeltse a látogatók, elsősorban a fiatalok érdeklődését a műszaki- és természettudományok iránt. A rendezvény fővédnöke Dr. Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter. A Lánchíd szektorokra osztva, egy-egy önálló tudományterületet mutat majd be. A programok között helyet kapnak egyebek mellett csillagászathoz és űrkutatáshoz, informatikához, kémiához, fizikához és alternatív energiafelhasználáshoz kapcsolódó területek.


A kiállításon egyebek mellett bemutatkozik számos magyar innováció: az első magyar holdjáró, a Puli Space, és a Shell Eco Marathon-on szereplő alternatív hajtású versenyautók valamint a Gömböc nevű érdekes találmány is. A látogatók vaktérkép és okostelefon segítségével elkészíthetik saját csillagtérképüket, tésztahidat építhetnek és űrrepülő-, ejtőernyős pilóta-teszteken is részt vehetnek. A rendezvényen a jövő technikáját előrevetítő szupravezető korongon lebeghetnek a látogatók és Holdkőzeteket is vizsgálhatnak. Lesz tűzhányó-kitörés és a rendezvényen kerül bemutatásra az első magyar műhold, a Masat-1 is. A környezetettudatosság fontos szerepet kap az eseményen, így a látogatók alternatív hajtású járműveket és versenyautókat próbálhatnak ki, valamint elektromos áramot termelhetnek az energiabringán.

Az esemény alatt a híd pilléreiről folyamatosan szárazjég-füst ömlik a hídra és a Dunába, a hidat pedig különleges fénytechnikával festik be. A szervezők egyéb ismeretterjesztő és kreativitást fejlesztő játékokkal, látványos természettudományos kísérletekkel is várják az érdeklődőket. A rendezvényen bemutatkoznak az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Verseny díjazottjai, valamint a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának legérdekesebb találmányai és innovációi is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!