Berta Sándor

Oroszok álltak a 2007-es észtországi hackerakciók mögött

Egy informátor 2007-ben arról tájékoztatta az amerikai kormányt, hogy az észt infrastruktúrák elleni támadások Oroszországból indultak. Az információ megerősíti a korábban felmerült elképzeléseket.

A Wikileaks által nyilvánosságra hozott diplomáciai jelentésben egy meg nem nevezett informátor arról számolt be, hogy alighanem Vlagyimir Putyin akkori orosz államfő adhatott utasítást egy kiberfegyver tesztelésére és ez okozhatta az észt rendszerek leállását. A spekulációk az Egyesült Államok tallinni nagykövetségének egyik üzenetében bukkantak fel. A jelentés szerint az észt kormány arra gyanakodott, hogy Oroszország egy kiberfegyvert tesztelt és próbált ki az észt állami infrastruktúrákon.

Az észt döntéshozók először arra gondoltak, hogy az akciókat néhány személy hajtotta végre. Ezt azonban később azért vetették el, mert ennyi fertőzött számítógép felett néhány felhasználó nem tudta volna megszerezni az ellenőrzést. Ezután az a kérdés merült fel, hogy a támadásokból ki profitálhatott? Arra jutottak, hogy mivel az akciók tapogatózó jellegűek voltak és kifejezetten a kormányzati és stratégiailag fontos célpontok ellen irányultak, ráadásul az elkövetők anonim proxiszervereket használtak, ezért ez leginkább azt erősíti, hogy a Putyin-rezsim egy új kiberfegyvert próbált ki.

A gyanú szerint a támadásokat néhány felhasználóból álló kis csoport akarta elkövetni 2007. május 9-én, azonban az akciót előre hozták április 27-re, hogy reagálhassanak az aktuális eseményekre, elsősorban a vitatott emlékmű eltávolítására, amit Oroszország egyértelműen provokációként értékelt. Az egyes támadásokat nagyon magas szinten hajtották végre és orosz nyelvű fórumokon szervezték meg. Szintén az előre tervezett akció mellett szól, hogy egy spontán támadássorozatnál nem előre meghatározott célpontok kerülnek az elkövetők célkeresztjébe.

Az Észtország elleni internetes támadásokat 2007 májusában hajtották végre és azok elsősorban különböző intézmények, például kormányzati oldalak, újságok és bankok szerverei ellen irányultak. Tallinn és Moszkva viszonya azután romlott meg, hogy az észt hatóságok április végén áthelyeztek egy szovjet hősi emlékművet. Andrus Ansip észt miniszterelnök már május végén úgy nyilatkozott: meggyőződése, hogy a balti állam elleni online támadások célja egy kiberháború szimulálása. Észtország idén januárban bejelentette: egy ütőképes kiberhadsereg létrehozását fontolgatja.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sanyicks #3
    már megint a wikileaks "életeket veszélyeztet, valamit jobb ha nem tudnak a zemberek"-eskedik :D
  • Doktor Kotász #2
    Hát ezen annyira meglepődtem, hogy csak akkor lenne nagyobb a döbbenetem, ha a ruszkik fizetnének 10 milliárd dollár kártérítést nagy bűnbánat közepette.
  • Tetsuo #1
    Ebben nincs semmi uj. Hogy oroszok voltak, azt 2007 majusaban mar lehetett tudni.