Berta Sándor

Gyártási problémák miatt késnek az ultrabookok

Tajvani lapértesülés szerint az ősz elején készülnek el az első ultrabookok. A sorozatgyártást azonban hátráltathatja, hogy néhány gyártó komoly problémákkal küzd.

A DigiTimes tajvani IT-hírportál arról számolt be, hogy szeptemberben megkezdődhet az első ultrabookok sorozatgyártása. A munkát ugyanakkor számos tényező hátráltatja. A Hewlett-Packard, az Acer, a Dell és a Lenovo számára fennakadást okoz, hogy a prototípusok gyártása során számos probléma lépett fel és a mérnökök eddig még nem találták meg ezekre a megoldásokat. Jelenleg még túlzottan magas a gyártósorról kikerülő hibás termékek aránya. Az Acer és a Dell helyzete a legsúlyosabb, mivel őket még a beszállítóik fennakadásai is sújtják.


Valójában egy vékony, hosszú üzemidejű notebookról van szó

Az Intel partnerei körül eddig egyedül az Asus tudta kijavítani az ismertté vált hiányosságokat és hibákat. A vállalat a tervek szerint az idei második felében 100 000 ultrabookot fog piacra dobni. A Hewlett-Packard már augusztusra elkészíti az első ultrabookját, azonban a sorozatgyártott modellek csak az idei esztendő utolsó negyedévében vagy 2012 elején jelenhetnek meg a boltok polcain. A HP készülékeit a Foxconn Electronics (Hon Hai Precision Industry) gyártja majd. A társaság első két ultrabookját az Intel Core i7-2677M vagy i7-2637M típusú kétmagos processzoraival szerelik fel. Előbbi órajele 1,8 GHz, míg az utóbbié 1,7 GHz.

Az Intel június másfél hónappal ezelőtt jelentette be, hogy létrehozza az ultrabook kategóriát a hordozható számítógépek piacán. A gyártó célja az, hogy külsőre elegáns és szép, a jelenlegi notebookoknál kisebb méretű, vékonyabb és könnyebb, azonban mégis nagy teljesítményű készülékek jelenjenek meg a piacon. Az Intel elképzelései szerint 2012 végére a végfelhasználóknak ajánlott notebookok 40 százaléka ultrabook formátumú termék lesz és ez várhatóan jótékony hatással lehet majd az eladásokra. Az ultrabook osztályba sorolható hordozható számítógépek támogatni fogják az USB 3.0-s portok használatát és a Thunderbolt technológiát. Emellett előreláthatóan az összes ultrabook kínál majd a tábla PC-kről ismert funkciókat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • uniu #13
    van egy repedés alul a képernyőn azon az ultrabookon amit a fazon mutogat :)
  • wraithLord #12
    Nekem a D-Sub eddig projektorhoz kellett előadáson, de DVI kimenet jobb lenne, mert a monitoromnak az van (mondjuk a DVI is már elavult X)), és ha nagyon muszáj, van átalakító.
    UTP-t még nem nagyon használtam, max külföldön koleszban, ahol nem volt WLAN, csak sima vezetékes LAN.
  • mad mind #11
    Alul kell a hely a kábelkötegnek meg a zsanéroknak. Oldalt lehetne vékonyítani, de akkor meg furcsán nézne ki.
  • Rotyoka #10
    Laptopot nemúgy van hogy már nem csinálnak, hanem Notebook és Netbook van helyette?
  • Tetsuo #9
    Ultrabook. LOL En maradok az asztali gepnel meg a laptopnal. A Sony is mar recseg ropog, mikor 3 ujjal felemelem vagy a tenyeremet pihentetem rajt. :S
  • hdo #8
    Rengetegszer kellett eddig nekem az UTP, de a D-Sub is ... és nem magyarisztánban hanem nyugatabbra.
  • wraithLord #7
    Tudom, mi az alternatívájuk. De az enyémben ez van, azért nem lehet ilyen vékony. Csak ennyi lett volna.
    Wifi van benne, manapság már a körömreszelőbe is raknak wireless LAN kártyát.
  • passatgt #6
    2,5"-os vinyó->ssd, akát integrálva
    Fast Ethernet UTP -> wifi, vagy ha nagyon kell lehet kapni 150ft-ért usb-s átalakítót:)
  • wraithLord #5
    Ez nekem ultravékony netbooknak tűnik. Az enyém sem sokkal vastagabb, csak a baromi nagy akksitól tűnik vastagnak (de lehet bele olyat is kapni, ami nem vastagabb, mint maga a gép - a kijelzőt nem számolva).
    Egyébként ennél vékonyabb már nem is lehetne, mert különben nem lehetne hova rakni a Fast Ethernet UTP aljzatot és a VGA bemenetet (mondjuk utóbbi már nem is kellene rá X)).
    Meg hát gondolom a 2,5"-os vinyó is korlát... :D


    /Csak megjegyezném, hogy a cikkben nagyon sok egy olvasás után is könnyen észrevehető (és javítható) hibák vannak./
  • tatish #4
    Lehet nyáklapok vannak a vastag keret alatt ? (ez csak találgatás)
    Azért kíváncsi lennék egy teljes specifiációra, hogy 1000 dolcsiért mit pakolnak bele.