ELTE Társadalomtudományi Kar hírlevél

Magányosabbak a Facebook függők

Egy friss felmérés szerint az ún. Y generáció, másképpen az ezredfordulós generáció tagjai azok, akik a legtöbbet használják a különböző közösségi oldalakat, és panaszkodnak leginkább arra, hogy magányosnak érzik magukat.

A Relationships Australia vizsgálata szerint az ún. Y generáció, azaz a számítástechnika és az internet világában felnőtt nemzedékek tagjai érzik magukat a leginkább magányosnak. Az ausztrál felmérés szerint a 25-34 évesek 30 százaléka panaszkodik magányra a leginkább, míg a második legnagyobb arányban a 25 év alatti fiatal felnőttek (19%) érzi így magát gyakorta. A kutatás szerint ez a két korcsoport az, amelyre a legjellemzőbb a közösségi oldalak, elsősorban a Facebook használata, amelyeken keresztül ismeretségeiket és baráti kapcsolataikat fenntartják. Gyakori körükben az is, hogy az online igyekeznek ismerkedni, amelyhez az online társkeresőket használják.

A kutatást kommentáló melbourne-i egyetem szakértője szerint az érintett korcsoport tagjai körében azért olyan jellemző a magányosság érzése, mert nem tudják, hogyan legyenek egyedül. Damon Young szerint az Y generáció tagjai olyan erősen kötődnek az online kapcsolataikhoz, hogy ezek hiányát, illetve intenzitásának csökkenését sokkal jobban megérzik, és kevésbé tudják, hogyan kezeljék egyedüllétüket. Young feltételezi, hogy az idősebbek könnyebben elfoglalják magukat akkor is, ha épp nincs társaságuk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • RoyalPredator #1
    Nem a SKINS-t kéne alapul venniük.
    De ha nem böködnének meg farmolgatnának pixelkapával, talán egy értelmesebb közösségi formát alakíthatnának... de ehez több olyan dolog is kell, ami bennük már nincs meg. Ugyanígy az akarás se, ami mostmár "szeretnék..."-é vált.