Napi Online

Valódi csempészárut kínált a kalóz Apple-shop

Úgy tűnik, a pénztártól való távozás után a kalóz boltokban sem fogadnak el reklamációt: hiába állnak sorba pénzükért a kínai kamu Apple-shop vevői, amit kaptak valódi (csempész)áru volt.

Hosszú sor alakult ki a kínai Kunming városában az előtt a bolt előtt, amelyről egy internetes blogból kiderült, hogy nem szerepel az amerikai cég viszonteladóinak listáján, következésképpen Apple-shopnak látszik ugyan, de nem az - derült ki a Reuters tudósításából. A vevők a boltban vásárolt termékeik árát és kártérítést követelnek. Hiába azonban az ökölrázás és az átkozódás, a bolt eladói nem látnak okot a pénzt visszafizetésére. A média ugyan úgy fest le bennünket, hogy kamu shop vagyunk, ám a helyzet az, hogy minden egyes áru, amelyet értékesítettünk valódi, amit bárki ellenőrizhet - jelentette ki egyikük, akit felháborított, hogy az interneten kalózkodással vádolták meg őket. A kínai törvények nem tiltják meg, hogy úgy dekoráljuk a boltunkat, ahogy akarjuk - tette hozzá.

A helyzet furcsaságát mutatja ugyanakkor, hogy az egyik sorban álló korábbi vevő azt mondta a Reutersnek: amikor megvette a boltban Macbook Proját és iPhone 3G-jét, nem kapott számlát. A személyzet arra kérte, hogy egy hónap után térjen vissza a vételt igazoló papírokért. Sajátos módon egyébként éppen azért kellett volna gyanút fognia, mert a boltra az volt kiírva, hogy Apple Store. Az amerikai cég igazi shopjain soha nem látni ilyen feliratot, megelégszenek a legendás logó feltüntetésével - állapította meg egyebek mellett a kalóz áruházat leleplező blogger.

A kínai hatóságok eközben nyomozást indítottak az országban lévő számos kamu Apple-shop felszámolása érdekében - jelentette a BBC. Csak az ország viszonylag eldugott részén lévő Kunmingban öt kalóz boltot találtak, amelyek közöl kettőt azonnal bezárattak. A blogban szereplő áruház nem szerepelt ezek között, mivel érvényes működési engedéllyel rendelkezik. Ez utóbbi szerint a tulajdonosnak joga van eredeti Apple-termékek forgalmazására - az már egy további kérdés, hogy ezeket tisztességes nagykereskedőktől szerzi-e be vagy a Kínába óriási tömegben áramló csempészáruból látja-e el boltját.

Az Apple továbbra sem kommentálja a blogbejegyzést és következményeit. Az internetezők azonban 48 óra alatt félmillió kattintással fejezték ki érdeklődésüket a kalózkodás legújabb formája iránt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • asgh #2
    Rosszul fogalmaz a cikk. Nem beáramlik, hanem "leesik a kamionról".
  • CybeRick #1
    "az már egy további kérdés, hogy ezeket tisztességes nagykereskedőktől szerzi-e be vagy a Kínába óriási tömegben áramló csempészáruból látja-e el boltját. "
    Mégis honnan áramlik be? Összes Apple cucc kínai gyártmány.