SG.hu·

Az e-könyvek miatt megy csődbe egy óriási könyvkereskedő cég

Mivel a tulajdonosoknak nem sikerült befektetőket találni, ezért kénytelenek voltak bejelenteni, hogy megszűnik az Egyesült Államok második legnagyobb könyvkereskedő cége, a Borders.

A döntés következtében várhatóan 10 700 ember veszíti el a munkahelyét. A tulajdonosok az utolsó pillanatig próbáltak befektetőket keresni és ezért tudták elkerülni, hogy a cég már februárban csődbe menjen. Akkor még haladékot kapott a Borders. Eldőlt, hogy péntektől kiárusítás kezdődik a vállalat 399 boltjában, ezután a társaságot szeptember végére teljesen felszámolják. A tervet ugyanakkor még jóvá kell hagynia egy csődbírónak. "Miután minden fél rendkívül nagy erőfeszítéseket tett, így nagyon szomorúan állunk a fejlemények előtt" - közölte Mike Edwards, a Borders vezetője. Az első számú feladat most minden értékes dolog eladása, hogy a cég ki tudja fizetni a hitelezőit.


A Borders már korábban megpróbálta elkerülni a csődöt, több száz boltját zárta be és több ezer dolgozót bocsátott el. Bevezettek egy takarékossági programot és felvették egy vészhitelt, mindez azonban csak elodázta a véget. A forgalom továbbra is csökkent, a veszteségek egyre nőttek. A csőd hátterében az elemzők szerint két dolog áll. Az egyik, hogy a gazdasági válság óta az emberek nem vásároltak könyveket, vagy ha mégis, akkor azokat inkább online rendelték meg, például az Amazon rendszerében. A másik pedig az elektronikus könyvek térhódítása. Napjainkban az USA-ban már 100 dollár alatt is kaphatók e-könyvolvasók és sokan használják az iPad készüléküket is ilyen célokra. Az e-könyveken elérhető haszon pedig a töredéke a nyomtatott változatnak.

A vállalat tulajdonosai már február 16-án bejelentették a fizetésképtelenségüket. A hír különösen azért megdöbbentő és elgondolkoztató, mert az elemzők eddig úgy vélték, hogy az e-könyvek terjedése inkább a kisebb piaci szereplőknek okoz majd gondot. A Borders piaci részesedése ugyanakkor elérte a 13 százalékot. Young, a Lagardere SCA Hachette Book Group első embere szerint a Borders megszűnése tragédia, s talán egyben azt is jelzi, hogy lezárult egy korszak a klasszikus könyvterjesztésben.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© yozsee2011. 07. 24.. 13:32||#30
© karesz62011. 07. 23.. 23:46||#29
A kiadók arra valók hogy a mûvész hasznának sok százszorosáért kirakják a bolt polcára a könyvet és terjesszék azt. Erre mostmár nincs szükség. a mûvészek feltöltik a cuccukat a netre akár fizetõs tartalomként de így csak az õ hasznát kell elvégeznünk. Az internet elvégzi a kiadók helyett a munkát jobban és olcsóbban de ugye a liberalizmusban csak addíg számít kívánatosnak a szabadverseny amíg a nagyoknak ettõl nincs bajuk. Hát tessék versenyezni. Ezt benézték.
© opeca2011. 07. 23.. 21:04||#28
Szerintem a fakitermelések talán egy ezrelékét teszik ki azok, amik a könyvekre mennek el.

Persze jó lenne errõl valami hivatalos statisztikát is látni de én kötve hiszem, hogy egy 500 oldalas könyvhöz több fa kell mint egy fél méteres fadeszkához.
© balage1872011. 07. 23.. 10:00||#27
Az igen! Akkor talan mondom ugy, hogy a potencial mindenkeppen megvan az ebook-okban, hogy olcsobbak legyenek a papiralapuaknal, mert elvileg nincs akkora eloallitasi+szallitasi koltseg. Persze ezutan az ember elgondolkozik, hogy egy egyszeru nagy szamban terjesztett paperback konyvnel lehet, hogy a nyomtatas meg miegyeb unit costja az mar elhanyagolhato?
© gkalcso2011. 07. 23.. 07:38||#26
több fa marad -> több alapanyag lesz bioüzemanyagra -> ?? szennyezés, felmelegedés ??
© jebela2011. 07. 23.. 07:14||#25
Õstermelõi aggyal: Ha óccsóbban veszi a "cég" a faanyagot, akkó többet kõ kivágni, hogy meglegyen a betevõ havi terepjáró lízing...osztan ha vékkép nem kõ, majd bosszúbó elégetem mind, hogy ott rohaggyék mege...vagy ledarálom oszt eladom az ikeának...
Csak arra gondoltam, hogy az esõerdõknek így is úgy is végük...
© Sir Ny2011. 07. 22.. 18:46||#24
ez azt jelenti, hogy nagyon rövid idõn belül elkezd meredeken felfelé ívelni a könyvek ára?
© Tetsuo2011. 07. 22.. 13:03||#23
Kornyezetvedokent erre csak annyit tudok mondani, hogy: LOL.
© chuky1232011. 07. 22.. 12:42||#22
Nézzük a jó oldalát kevesebb papír alapú könyv fogy ->kevesebb fát vágnak ki.
Csökken a környezetszennyezés -> Csökken a globális felmelegedés -> megmenekül a világ <#eplus2>
© djw2011. 07. 22.. 10:20||#21
változnak az idõk... a kubikosok sem hiányoznak senkinek, sõt örül a világ, hogy egy utat nem 10 évig építenek, hanem kész van 1-2 hónap alatt (mármint nem ebben az országban 😄)