MTI

Interaktív táblák segítik az oktatást Abasáron

Interaktív táblák segítik a tanulást az abasári általános iskolában, annak köszönhetően, hogy a község önkormányzata 10 millió forint támogatást nyert el az élethosszig tartó tanulás és a versenyképes oktatás elősegítésére - közölte az önkormányzat médiareferense.

Misi Norbert közölte: a nemzeti fejlesztési terv "Nem csak krétával - együtt a digitális írástudásért a XXI. században" című, a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett pályázatán nyerték el a támogatást, annak nyomán az öt digitális tábla mellett 21 számítógépet is üzembe állítottak az iskolában.

Mint elmondta, az interaktív tábla olyan eszköz, amely egy szoftver segítségével kapcsolja össze a táblát egy számítógéppel, illetve egy projektorral úgy, hogy annak vezérlése a tábláról válik lehetségessé. Az eszköz komplex oktatási környezetet teremt a rávetítés, az internet és a multimédiás CD-k kínálta lehetőségekkel, amelyek segítségével a tanulók játszva, felfedezve, szórakozva sajátíthatják el a tananyagokat - tette hozzá Misi Norbert.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!