SG.hu·

Számítógépes tanfolyam cigánytelepeken

Immár a második turnusban oktattak számítógépes ismereteket az északkeleti-szlovákiai Margonya község cigánytelepén.

A Sunshine projekt keretében szervezett, Számítógép és internet a mindennapokban elnevezésű programban nemcsak a Bártfa (Bardejov) melletti településen, de Sekcov-Topla mikrorégió több cigánytelepén is folyik majd az oktatás. Barbara Gindlová, az egyik szervező elmondta, hogy a Margonyán felállított sátorban, ahol az oktatás folyik, naponta 30 roma tanult. "Egyenesen a cigánytelepekre visszük az oktatást. Igaz, először az ember mindig találkozik bizonyos ellenállással, de végül mindig nagyon kellemes csoport alakul ki" - tette hozzá.

Margonyának kétszáz lakója van, többségében gyermekek és fiatalok. Az ilyen típusú oktatás igen fontos elemei a roma előadók, akik roma, illetve szlovák nyelven oktatnak. Margonyán két roma előadó dolgozik egy helyi segítővel, akiket a program első szakaszában képeztek ki 2010-ben.

Az oktatás célja a számítástechnikai alapismeretek elsajátítása. Az ötnapos tanfolyam a gyakorlati ismeretekre, így a szövegszerkesztő használatára, információk megkeresésére, elektronikus levelek küldésére, az internetes közösségi portálok használatára irányul. A tanfolyam a Tótraszlavica község által szervezett, a Szociális Fejlesztési Alap, az állam és a település által közösen finanszírozott művelődési program része. A program, amelynek célcsoportja a szegregrált roma közösségekben élők, szeptember végén fejeződik be.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© kicsibicska2011. 06. 07.. 20:57||#3
Réz van benne?
© drzen2011. 06. 07.. 13:19||#2
Ez elég jól hangzik csak az a probléma, hogy a többséget ebben az értelemben nem lehet negatívan diszkriminálni, hiszen azt természetszerûen egy, ehhez a többséghez mérten egy kissességnek kellene megtennie.

Hacsak nem magát diszkriminálja a többség. 😊
© mrzed0012011. 06. 06.. 11:44||#1
"egy kisebbség pozitív diszkriminációja nem más, mint a többség negatív diszkriminációja, azaz a többségi társadalommal szembeni rasszizmus"
Idézet, nos, tõlem.