MTI

Nem nézhetett bele a kormány adatfeldolgozásába a Jobbik

Bár fogadta a hivatal elnöke, de mégsem tekinthette meg a szociális konzultáció adatkezelését Novák Előd jobbikos képviselő csütörtökön a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalában (KEK).

Az ellenzéki politikus azért szerette volna megtekinteni az adatkezelés folyamatát, mert szerinte a közpénzből folytatott "látszólagos konzultáció, valójában egyrészt propaganda, hiszen a kérdések és a válaszol is sokkal inkább az emberek befolyásolására alkalmasak, másrészt pedig adatgyűjtés." Novák Elődöt fogadta Vetési Iván, a KEK elnöke, de a képviselő tájékoztatása szerint az adatfeldolgozás menetébe nem engedtek bepillantást neki és az eredményről sem tájékoztatták. A politikus hozzátette: az elnök elmondása szerint a visszaküldött adatlapokat "úgy szkennelik be, hogy letakarják a vonalkódot, az email-címet és az aláírást" bár ezt Novák Előd nem látta.

Az ellenzéki politikus ismételten felszólította az MSZP-t, hogy fogadják el a Jobbik által támasztott két feltételt és közösen kezdeményezzék egy az adatkezelést vizsgáló parlamenti vizsgálóbizottság felállítását. A Jobbik ugyanis csak akkor támogatja az MSZP által kezdeményezett parlamenti vizsgálóbizottság felállítását, ha az nemcsak a szociális konzultáció, hanem a 2010-es "Kubatov-botrány" adatkezelésével is foglalkozik, illetve ha létrejön egy politikai vitanap is a mélyszegénységről.

Novák Előd hangsúlyozta: Nyakó Istvánnal szocialista képviselővel folytatott személyes megbeszélése szerint az MSZP a vitanap kezdeményezését elfogadja, de a "Kubatov-botrány" vizsgálatát már nem szeretnék. (A 2010-es országgyűlési választások előtt olyan hangfelvételek kerültek fel a világhálóra, amelyeken Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója többek között arról beszél, hogy a 2009-es pécsi időközi választásokon szinte mind a 38 ezer Fidesz-szavazót ismerték: nemcsak a nevüket, de korukat, telefonszámukat, mobilszámukat, e-mail címüket és még azt is, milyen erős támogatói a Fidesznek.)

Novák Előd csütörtökön megismételte: a Jobbik szerint a szociális konzultáció és a "Kubatov-botrány" összefügghet, hiszen a mostani kormányzati kérdőívből "le lehet szűrni a politikai szimpátiát és ezt ennek alapján nyilván is lehet tartani".

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tatish #1
    Bárki ment volna oda (politikus és nem fideszes) sajnos valszínű ugyanígy jár.
    Az előző nemzeti konzultációnak a pontos végeredményei sem kerültek nyilvánosságra csak nagyjából egyszer elmondta Orbán, de arról egyáltalán nem beszélt hogy abban az extra 1 pontban a végén, ahova az emberek bármit írhattak mi is volt nagyjából, általában írkálva.
    Ez a 2. konzultáció meg előfordulhat, hogy titkosítva lesz ... szóval szerintem parasztvakítás az egész (megkérdeznek minket de csak azt helyeselik és fogadják el ami az ő céljaiknak is megfelel), kidobtunk ~másfél milliárdot az ablakon