MTI

Android alapú táblagépet mutat be a Dell

Európát és az Egyesült Államokat megelőzve elsőként Kínában mutatja be az új 10 hüvelykes táblagépét a Dell, amely ezzel a lépésével a táblagéppiac ázsiai jelentőségére hívja fel a figyelmet.

Az Android operációs rendszerre épülő Streak 10 Pro nevű táblagépet a haladó felhasználóknak szánják. Ezen kívül a Dell még ebben az évben kívánja bemutatni azt a Windows 7 alapú táblagépet is, amelyet vállalati felhasználásra terveztek. A texasi központú informatikai vállalat lépését azzal magyarázza, hogy kínai eladásai az év első negyedévében 22 százalékkal emelkedtek, miközben a kiskereskedői hálózatához már több mint 10 ezer értékesítési pont tartozik az ázsiai országban.


"A PC-forgalmazók rangsorában Kínában a második helyen állunk, miközben jelentős növekedést értünk el a kis- és középvállalkozásoknál is, amelyek a fejlődésük részének tekintik a mobileszközök beszerzését" - mondta Amit Midha, a Dell kínai és dél-ázsiai részlegének elnöke. A táblagépek világpiacát jelenleg az Apple iPadje vezeti, utána következnek a Samsung és a Motorola Mobility készülékei.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!