Berta Sándor

Steve Ballmer: jövőre érkezik a Windows 8

Steve Ballmer, a Microsoft első embere egy tokiói rendezvényen tartott beszédében bejelentette, hogy 2012-ben jelenik meg a vállalat legújabb operációs rendszere.

A vezető beszédében kiemelte, hogy jövőre érkezik a Windows operációs rendszerek új generációja, ami nagy újításokat fog tartalmazni. Az év közben folyamatosan jelentetnek majd meg új információkat az operációs rendszerről, azt ugyanakkor már most leszögezte, hogy az új Windowsból több változatot is piacra dobnak, így lesz az asztali PC-kre, a tábla PC-kre, az úgynevezett Slate készülékekre és más eszközökre optimalizált verzió is.

"Természetesen dolgozunk a Windows következő verzióján. Az idén 350 millió olyan PC-t értékesítenek amire Windows 7 lesz feltelepítve. A Windows 7 esetében sokat tettünk azért, hogy jelentősen javítsunk a felhasználók elégedettségén. Ennek ellenére már a következő generációs Windows-rendszereken dolgozunk, amik sok újdonságot fognak magukkal hozni és jövőre lesznek elérhetők" - mondta Steve Ballmer.

A bejelentéssel egy időben vált ismertté, hogy a jövő héten Steven Sinofsky, a Windows 8 fejlesztéséért felelős menedzser előadást tart az All Things Digital D9 Konferencián, amit a The Wall Street Journal szervez. Mivel Sinofsky mutatta be a CES-en az ARM platformot támogató Windows 8 változatot is, így néhány elemző azt valószínűsíti, hogy az új operációs rendszer hivatalos bemutatására akár már a jövő héten sor kerülhet. Ezt alátámasztja, hogy az All Things Digital D9 Konferencián korábban számos nagy fontosságú bejelentésre került sor.

A Microsoft eddig tudatosan kerülte a Windows 8 elnevezés használatát, mondván az új operációs rendszernek ez a kódneve, de közel sem biztos, hogy ez lesz a végső elnevezése is. Ballmer most ezen is változtatott, hiszen először említette a Windows 8 nevet. Órákkal később a Microsoft máris cáfolni igyekezett Ballmer állításait: a konszern egyik szóvivője a ZDnet.com-nak úgy nyilatkozott, hogy félreértés történt, mert az óriáscég eddig sem az új operációs rendszer nevét, sem pedig a hivatalos megjelenési dátumát nem jelentette be.

A legújabb Windows verzióval kapcsolatos első részletek 2009 őszén, majd tavaly júniusban váltak ismertté. Ezután tavaly decemberben már arról írtunk, hogy a 3D-s kezelőfelülettel érkezik a Windows 8. A 2012-es megjelenési időpont idén januárban megerősítést nyert, majd egyre több új funkcióra derült fényt. Így például ismertté vált, hogy a Windows 8-ban debütálhat az Aero Lite kezelőfelület, bekerülhet az új operációs rendszerbe a SmartScreen biztonsági funkció, továbbá hibrid boot- és cloud-funkciókat és új taszkmenedzsert is integrálnak a Windows 8-ba.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cateran #33
    Ehhez?
    XP pro driverek elvileg...
  • Laza #32
    Az Intel GL40 chipkészlethez nem találtam drivert. Aztán lehet hogy van valahol, csak jobban kellene kutatni :)
  • thsanyi5 #31
    Mikor még az XP volt a friss mindenki azt szidta. Most miért ragaszkodik hozzá az is akinek pedig bőven elbírná a gépe?? Ahogy feltettem elsőre megtetszett. Szebb, jobb, nem fagyott még le. Kompatibilitási gondok sincsenek, hacsak nem valami ősrégi programot akar futtatni az ember. Akinek céges környezetben kell váltani azt megértem, ott nem egyszerű. De egy otthoni felhasználó..
  • TheLostOne #30
    Ez már nem a selejtes Vista kernelre épül ugye? Mert akkor lehet megér egy próbát. Remélem a Win7 UI változtatásait is visszacsinálták, mert soha nem találok benne semmit, minimum 8-10 lépés elérni olyan funkciókat, ami XP-ben 2 kattintás.
  • wraithLord #29
    Én fel tudtam rá rakni, csak először nem találta a vinyót a telepítő, ezért bele kellett integrálnom a SATA drivereket...
  • hdo #28
    A helyesírás ellenőrzéshez elsősorban más böngésző kell, vagy éppenséggel ha a tied támogatja arra felrakni ... de még az sem fogja a totálkáros mondatszerkezetedet javítani!
  • fergusonpapa #27
    4 giga ramom van 1 terás vinyoval.(nem warezolok)

    de nem értem miértkéne beujitanom még hiszen a net ugyanugy jön be más meg nem kel.mert nem játszok.Egésznap a notpadot és a böngészöt bámulom.

    Talán 2-3éven belül átérek win 7 ha már nálam is komtabilitási gondok vannak.

    VAGY lesz jó helyesirás ellenörzö nekm :DDDDD
  • hdo #26
    Igen, több mint valószínű hogy így lesz!
  • duke #25
    "mint anno Vistánál, hogy az csak az akkori felső kategóriás gépeken (se) futott rendesen."

    Nem lesz problema, egy alap 5 Ghz-es 6 magos processzor 32 Gb memoriaval eleg lesz neki. Persze ha a notepadon kivul valami mast is futatni akarunk, akkor ennel joval erosebb gepre lesz szukseg.
  • mousee #24
    Nálunk cégnél most megy a migrálás win7-re, hát egyelőre vegyes tapasztalatokkal.
    A gépek gyorsabbak vele (2 magos gépek 1-3giga rammal), bár azért vannak érdekes dolgok. Rakat inkompatibilitási gond van, régi szoftokba alig lehet életet lehelni (nincs belőle újabb verzió). Konkrétan a mi ágazatunkba úgy ment a dolog, hogy egyik kolléga kapott egy 7est, hogy tessék, van kb 1 hónapod tesztelni, aztán jelents, hogy minden megy-e. Csak közbe ránk borítottak még 50 féle melót, így alig jutott idő tesztelésre. Telepítőscriptek átírogatása, amiből lehet friss verzió beszerzése, átnyomni az engedélyeztetésen, kész rémálom, plusz ugye a baszogatás fentről, hogy haladjon a munka is. Voltak anyázások... annyit nem ért, mint amennyit bele kellett feccölni...egyelőre.

    Később tuti bejön az előnye, de egyelőre nálunk is csak valaki jó üzletet kötött valakivel. Nulla tervezés, fejesugrás a semmibe, pedig nem kis cégről van szó (multi).