Berta Sándor

Új üzemet létesít az Intel

A processzorgyártó közölte, hogy több mint 5 milliárd dollárért építi fel a Fab 42 nevű létesítményt az Egyesült Államokban, az arizonai Chandlerben. A projekt több ezer munkahelyet teremt és jelentős adóbevételt jelent.

Az Intel a hírt sajtóközleményben jelentette be, illetve Paul Otellini, az Intel első embere a beruházásról beszélt Barack Obama amerikai elnök látogatásakor is. Obama a társaság egyik üzemét kereste fel. A munkák várhatóan az idei év közepén kezdődnek el és 2013-ra fejeződnek be. Otellini elmondta, hogy a projektben részt vevő embereket a cég igyekszik a Fab 42 elkészülése után is tovább foglalkoztatni.

A beruházás teljes mértékben összhangban van a korábban ismertetett tervekkel. Az IT-vállalat még tavaly októberben jelezte, hogy fejleszteni fogja a gyárait és 6-8 milliárd dolláros beruházást valósít meg Arizona és Oregon államokban lévő egységeinél. Az Intel egyike volt azoknak a piaci szereplőknek, akik még a gazdasági világválság idején is komoly befektetéseket valósítottak meg, vagyis előre menekültek. A stratégia bejött, hiszen a konszern tavaly 11,7 milliárd dolláros nyereséget könyvelhetett el. Ez minden korábbinál nagyobb nyereség.


A fejlesztésekre mindenképpen szükség van, hiszen a társaság vezető szerepet akar magának kiharcolni az okostelefonok és a tábla PC-k piacán. Az új Fab 42 ezen ambíciózus cél elérésében segítheti a céget. Az új üzemben a tervek szerint 14 nanométeres gyártási eljárással készülnek majd a chipek, mindez lehetővé teszi a még alacsonyabb fogyasztású termékek készítését. Az Intelnek egyébként jelenleg Oregonban, Új-Mexikóban, Arizonában, valamint Írországban, Izraelben és Kínában vannak chipgyártó üzemei. "Ha a munka befejeződik, akkor a Fab 42 lesz a világ legkorszerűbb félvezetőgyára" - hangsúlyozta Otellini.

Az Arizona Republic nevű helyi lap - a Greater Phoenix Economic Council (GPEC) befektetési irodára hivatkozva - arról számolt be, hogy a projektben 14 000 munkás vesz részt, míg a Fab 42 1000 dolgozónak ad majd munkát. A létesítmény miatt Arizona a következő évtizedben 320 millió dollár plusz adóbevételhez juthat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!