MTI

Assange újabb sajtótermékeket akar bevonni a terjesztésbe

A titkosított amerikai diplomáciai táviratokat kiszivárogtató WikiLeaks alapítója közölte: újabb sajtótermékeket akar bevonni a megszerzett dokumentumok terjesztésébe.

Julian Assange az AP amerikai hírügynökségnek adott nyilatkozatában közölte: az új médiapartnerek segítségével gyorsabbá válhat az irdatlan mennyiségű adathalmaz nyilvánosságra hozatala. A WikiLeaks eddig mintegy 20 lapban tárta fel a táviratok tartalmát, most ezt a számot az elkövetkező három hónapban háromszorosára tervezi növelni. Eddig olyan világlapok vettek részt a táviratok közlésében, mint például a brit The Times és a The Guardian, a spanyol El País, a francia Le Monde vagy a német Der Spiegel. Assange elégedetlen a terjesztés ütemével. Portáljának honlapján eddig 2655 távirat látott napvilágot, ami alig egy százaléka a birtokába jutott 251 ezer 287 amerikai külügyminisztériumi iratnak.

Assange tervei szerint a világlapok mellett helyi jelentőségű médiapartnereket is igyekszik bevonni a közlésbe. Mint az interjúban mondta, ügyének megnyerte már egyebek között a holland NRC Handelsblad című lapot és az RTL televíziót, a norvég Aftenposten és a svéd Dagens Nyheter újságokat. Assange arra kérte ezeket a médiaeszközöket, hogy a világlapokhoz hasonlóan főként azoknak a személyeknek a nevét és azokat a titkos táviratokat ne hozzák nyilvánosságra, akik és amelyek emberek életét veszélyeztethetik.

A WikiLeaks alapítójának a tevékenysége alaposan felbőszítette Washingtont. Az amerikai kormányzat felelőtlenséggel vádolja Assange-t a titkos táviratok tartalmának közlésével, és Washington szerint a 39 éves ausztrál állampolgár az, aki sok ember életét veszélybe sodorta. Assange jelenleg házi őrizetben van egyik támogatójának kelet-angliai házában. A brit hatóságok svéd kezdeményezésre kiadott nemzetközi körözés alapján vették őrizetbe szexuális zaklatás és nemi erőszak gyanújával. Az illetékes londoni bíróság február elején dönt Assange Svédországnak történő kiadatásáról.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!