Berta Sándor

Jön a Windows-TV

A nem mindennapi információt egy Microsoft-szakértő szellőztette meg a Seattle Times blogjának hasábjain. Az első Windows-TV egységek már az idei CES keretében láthatók lesznek.

Brier Dudley egy előzetes összefoglaló anyagot jelentetett meg a január 6 és 9. között Las Vegasban rendezendő Consumer Electronics Show (CES) kiállításról. A Microsoft-szakértő tételesen felsorolta, hogy milyen termékek mutatkozhatnak be a CES-en. Kitért többek között az új tábla PC-kre, a 3D-s megoldásokra, processzorokra és Apple termékekre, valamint megemlítette a legújabb televíziós fejlesztéseket. Utóbbiaknál külön kiemelte az első Windows operációs rendszert futtató televíziós beltéri egységet, amely az Apple TV és a Google TV alternatívája lehet.

A beltéri egységekbe előreláthatóan a Windows Embedded Compact 7 operációs rendszer kerül, amelyet a redmondi szoftveróriás kifejezetten erre a területre fejlesztett ki. A szükséges hardvereket azonban nem a Microsoft, hanem annak partnercégei fogják gyártani. Dudley szerint az új set-top-boxok a Windows Media Center kezelőfelületét használják majd és várhatóan 200 dollárba fognak kerülni. A termékek konkrét megjelenési időpontja még nem ismert, de a szakember biztosra vette, hogy a beltéri egységek már az idén kaphatók lesznek a boltokban.


A Microsoft-szakértő abból indult ki, hogy a redmondi cég megoldása valódi konkurenciát jelenthet a Google és az Apple számára, mivel a Windows Media Center egy világszerte ismert kezelőfelület, amely képes egyesíteni a televíziós és az online tartalmakhoz való hozzáféréseket. Ezáltal a Microsoft előnyben lesz a Google-lel szemben, amely kénytelen átdolgozni a kezelőszoftverét és amelynek ráadásul más problémákkal is szembe kell néznie, elég például csak a műsorszolgáltatók bojkottjára gondolni.

A Microsoft egyébként a Windows Embedded Compact 7 fejlesztése során folyamatosan azt hangoztatta, hogy az operációs rendszer integrálható lesz televíziókba és más készülékekbe is. Az új megoldást várhatóan Steve Ballmer mutatja majd be.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • B0nFire #9
    Itt a Windows TV 11:50-nél.

    A globálcionisták újabb trójai megfigyelőrendszert akarnak ránk sózni, de Windows tévét is csak TOR-on keresztül fogunk nézni!
  • Balazs127 #8
    Ugye ez a kép csak illusztráció, hogy bemutassák, hogy ennyire ronda azért nem lesz?
  • sanyicks #7
    tv telepítő telepítőjének a telepítésének a telepítése, kékhalál, hülye kérdések (pl kattintott egyet biztosan kattintani akart?), vinyóreszelés, homokórázás
  • Szefmester #6
    ááá.. sztem csak msn-re lesz jó :) a neve is msntv :)
  • strogg #5
    Én jobban félek attól h. pénzkidobás. Példának okáért csak olyan tartalom mehet rajta, ami DRM-es. Olyan formátumot játszhatsz le, amit az m$ megenged neked, stb... Az androidban több szabadságot látok, mert lehet hozzá custom disztrót csinálni belőle, ahogyan a telókhoz is.
    De arra semmi szükségem, hogy a megvett eszköz ugyanúgy ne toljon el divx videókat, mint mondjuk az xbox360.
  • zola2000 #4
    Aztán majd ha valaki vesz ilyet magyarországon, és jó magyar szokás szerint háttérben szól a TVje egész nap (mondjuk egy full hd csatornán), akkor pár nap múlva jó magyar szokás szerint jön a levél, hogy "sajnáljuk, de ön elérte az extrém felhasználási limitet ezért szerződést bontunk" (mondjuk egy "korlátlan" netet biztosító mobilnet szolgáltatótól : )
  • B0nFire #3
    Oszt műsor is lesz benne?...
  • smaszi #2
  • Hungarikum #1
    Kékhalál már a TV-n is! :D