Napi Online

Szuperolcsó táblagép és fapados okostelefon jön

A Vizio Inc., a koreai Samsung után az USA második legnagyobb televíziókereskedője olcsó okos telefonnal és a táblaszámítógéppel készül piacra lépni - jelentette a Bloomberg.

A berendezéseken a Google Android szoftvere fut majd. A telefon tíz, a táblagép húsz centiméteres képátlójú kijelzővel csábítja azokat a vásárlókat, akik nem engedhetik meg meguknak az Apple hasonló ketyeréit. A Vizio a hét végén nyíló Las Vegas-i fogyasztói elektronikai vásáron mutatja be újdonságait olyan tévék és Blu-ray-lejátszók mellett, a melyek a Google TV programot is tartalmazzák. A vállalat, amely arról híres az USA-ban, hogy nagyon olcsón kínál lapos tévéket, az Apple-nek és a RIM Blackberry okostelefonjának is versenyt támaszthat újdonságaival - vélik szakértők.


Jellemző, hogy a cég közleménye szerint "agresszíven" árazott telefon és táblagép a szintén olcsóságáról híres Wal-Mart áruházakban lesz kapható. A Vizio egyetlen rendszerbe akarja összehozni berendezéseit, ezért például a telefon használható lesz az új tévé távirányítójaként. Minden eszközről elérhető lesz a cég internetes videoszolgáltatása, amelyen át a felhasználók filmeket kölcsönözhetnek vagy vásárolhatnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • morden #1
    Itt az Sg-n is szokott lenni hírdetés 130 dolláros 7-10 colos Androidos ipad klón, ha ennél olcsóbb lesz, megeszem a kalapom :D