MTI

A Kindle az Amazon történetének legnagyobb sikere

A Harry Potter és a halálos szentek című könyvet megelőzve a Kindle elektronikuskönyv-olvasó harmadikgenerációs szériája lett az Amazon internetes áruház legkelendőbb terméke.

A vállalat nem közölt pontos adatokat az eladásokról, de annyit megosztott, hogy a legnagyobb érdeklődést november 29-én tapasztalták, amikor több mint 13,7 millió darabot rendeltek meg az internetes áruház oldalán. 2009-ben a "legerősebb" napon is jóval kevesebbet, 9,5 millió darabot vásároltak. Az Amazon már korábban is beszámolt arról, hogy a Kindle harmadik generációja az e-könyvolvasók leggyorsabban fogyó példánya. A készülék augusztusban jelent meg, és már 139 dollárért (29 500 forintért) elérhető.

A Kindle-olvasónak számos vetélytársa van a piacon, többek közt az Apple iPad készüléke. Az Amazon szerint azonban sok vásárló játékokra, filmnézésre és internetezésre használja az Apple táblagépét, olvasónak viszont inkább a Kindle-t szeretik. Utóbbi népszerűségét az elérhető ár is segíti, míg az iPadért jelenleg 499 dollárt (106 ezer forintot) kérnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Trishtan #5
    Tökéletesen működik, már több mint két hónapja használom a ketyerét, ahogy másik 3-400 másik magyar tulaj. Itt szépen leírják a rendelés módját: http://www.sfportal.hu/amazon-kindle-rendeles-magyarorszagra-6475.scifi
  • Komolytalan #4
    És ez már működik Magyarországra is? Csak azért kérdem, mert netes fórumok hozzászólóinak fele kb Angliából ír, és ami nekik természetes az nálunk gyakran csak vágyálom.
  • Polemius #3
    A wifi verzió 149 + kb 20$. Magyarországra, az ajtódig szállítva, egyéb költség nélkül (amikor kifizeted, belekalkulálják az egyéb költségeket, ha több akkor az Amazont terheli).
    Ha garanciális probléma van, visszaküldheted, kapsz nyomtatható kupont az ingyenes postázáshoz. Ráadásul ha véletlen összetöröd, akkor is cserélik - persze akkor nem ingyen, de olcsóbb mint egy új készülék.
    (Itthon nem kapsz ilyen supportot senkitől, bármit is veszel.)

    (A gyártási ára meg valószínűleg mostanában kezdi elérni az eladásit - áron alul adják, piacszerzésért cserébe.)
  • kicsibicska #2
    A Kindle 3 gyártási ára is olyan 150 dollár körül van.
  • Komolytalan #1
    Magyarországon lehet már kapni, és mibe fáj? Gari megoldható, vagy vigyem vissza usákiába ha baja van?

    Egyébként iPad LCD, Kindle meg eInk - ennyi erővel fűnyíróval is lehet borotválkozni, ha elég ügyes az ember. iPad akkor se kéne ha utána hajítanák, mert amit tud arra van számítógépem. Normális minőségű és árú (értsd 40eFt alatt) eInk olvasót nem lehet kapni.