Berta Sándor

Chrome OS - eleve bukásra ítélve?

A Google készülő operációs rendszerének csak akkor lehet esélye a piacon, ha tábla PC-ken is megjelenik, valamint összeolvad az Androiddal, állítja egy piackutatási szakember.

"Az új operációs rendszerrel kapcsolatban máris alábbhagyott a hardvergyártók első lelkesedése. A PC-gyártók és -kereskedők segítsége nélkül a Chrome OS nem lehet sikeres. A netbookokkal kapcsolatos őrület lecsengett. Tavaly még 150 százalékkal nőtt a kereslet a netbookok iránt, de idén ez már csupán 5 százalék. Mindez azt jelenti, hogy a felhasználókat már nem érdeklik ezek a készülékek" - jelentette ki Annette Jump, a Gartner piackutató intézet kutatási igazgatója.

Jump úgy vélte, hogy a Google a Chrome OS stratégiájával kissé elkésett és nagyon sok minden múlik majd az eszközök árán, a terjesztési lehetőségeken és a terméktámogatáson. Ezektől függ ugyanis, hogy a Chrome OS-t futtató Google-netbook végül sikeres-e lesz vagy sem. Az elemző kifejezetten hátrányosnak ítélte, hogy az operációs rendszert nem a tábla PC-ken való működésre tervezték. "Ez egy olyan dolog, amin a Google-nek dolgoznia kell. A tábla PC-k piaca rendkívül gyorsan növekszik és e készülékek meghódítása nélkül a vállalat igencsak nehéz helyzetbe kerülhet. Ráadásul pont abban az időszakban, amikor a webes alkalmazásokra szeretne építeni" - mondta a szakember.


Jump kiemelte, hogy a tábla PC-k szinte csak a tartalmak megjelenítésére - és nem más egyéb célokra - alkalmasak, de arra kiválóak. Az óriáscég operációs rendszere alkalmas lenne más téren tapasztalható hátrányaik csökkentésére: mivel az a felhőszolgáltatásokra épül, így a tartalmak átvitelének kérdése lényegtelené válik, éppen ezért lenne fontos, hogy az óriáscég felkészüljön a tábla PC-k meghódítására.

De lesz egy apró probléma. A Google-nek már van egy mobil operációs rendszere: az Android. Vagyis könnyen lehet, hogy a Chrome OS az Android elől vehet majd el piaci részesedést. A megoldást nyilván nem a projekt leállítása jelenti, hanem az, ha a két szoftver összeolvad. Tehát egyre inkább kérdéses, hogy mi lesz a operációs rendszer sorsa, hiszen a Financial Times információi alapján a Hewlett-Packard egyértelműen kihátrált a projekt mögül és az Acer is elbizonytalanodott.

A szoftver egyébként már tavaly novemberben bemutatkozott, majd úgy volt, hogy idén ősszel megérkezik. Az operációs rendszert futtató első készülékek megjelenését novemberre jelezték, de ez elmaradt. Ezután a vállalat illetékesei arról beszéltek, hogy még az idén megjelenhet az operációs rendszer, igaz, csak a bétaverziója.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Komolytalan #129
    Csak te nem veszed figyelembe, hogy ez a cég az alatt az 1 hét alatt bukott kb 5 milát, a 10 db office meg belekerült 500ezerbe. Ez a nem mind1.
    Egy már bevált, működő, és nem utolsósorban olcsó szoftvert senki se fog leváltani, ha a váltás költsége nem kevesebb, mint a váltás hozadéka. A váltás hozadéka lehet az, hogy a szoftver olcsóbb (ingyenes) - ennyit tudnak jelenleg az open szoftverek. Illetve lehet az, hogy a munka az új szoftverrel hatékonyabb - na ezt konkrétan 1 általam ismert se tudja. Ha ismersz ilyet járjál vele cégvezetőkhöz, hitesd el velük, és többet fogsz tanácsadóként keresni mint amit jelenleg kapsz a munkádért, az tuti. Persze munkaeszközökről beszélünk, mert ha 1 kmplayerrel mész házalni hogy "tessék ezt megvenni, mert a munkatársak csomó vicces videot le tudnak vele játszani munkaidőben", akkor azt lehet nem sokan fogják megvenni.

    Én azért váltottam open SQL szerverre a fizetősről, mert az a pár hét amíg hánytam tőle hogy mekkora egy buta, fapados szar, vagyis míg visszaszoktam a BMWből a trabantba nem került nekem 1.5MFt-ba, processzormagonként. De ehhez nagyon drága fizetős szoftver kellett, és tényleg csak annyi különbség, amit mondjuk +5-10% melóval át lehet hidalni.
  • zola2000 #128
    Mondjuk régebben OOt használtam én is ha pl önéletrajzot kellett írnom, vagy humoros ppst megnyitnom, de most nincs fenn, és lustaságból nem rakom fel, ha valami office alkalmazás kell (kb kéthetente egyszer) arra ott a google docs ^^
  • sanyicks #127
    persze hogy kínlódtak, mert a userek olyanok hogy ha valami kicsit máshogy van már "kurvaanyját"... gondolom ugyanúgy kínlódtak az új ofisz felülettel is...
    Azt kell ilyenkor mondani, hogy nem lesz más. Aztán egy idő után "JÉÉÉÉ"!
    Tudom mindig ez megy, a 2. itthoni gépen is xp volt, elegem lett, felraktam egy ubuntut. Anyám apám 2 hétig hőbörgött hogy de vindóz kell persze hogy miért azt nem tudták megmondani. 1 hónap múlva "jééé ezt nem is hittem volna hogy ilyen jó", és egy rakás ilyen példa van...
    Az 1bites usernek MINDEN szar és használhatatlan elsőre ha valami változik, és ez a valóéletben is igaz, a legtöbben utálnak bármilyen változást.

    pölö jboss hol is van lemaradva a fizetősöktől? Használtam, és valahogy rohadtul azt vettem észre, hogy a súlyos pénzekbe kerülő ibm szarok (amik egyébként jboss alapúak), kb 2-4 éves lemaradásban vannak.

    De más ingyenesek is: virtualbox szép lassan mindegyik virtuális környezetnél jobbá vált (bár m$-énél nem volt nehéz). Android, erről ugye semmit nem kell írnom, wireshark, foobar2k, msn alternatívák, dosbox, mpc-hc, kmplayer és még lehetne órákig sorolni azokat az ingyenes cuccokat amik durván verik mindegyik fizetős alternatívájukat, ha egyáltalán van ilyen...

    Tudod itt a vér istván te vagy, aki az emberek közismert természetét előtérbe állítva próbálja védeni a kedvenceit, miközben valótlan állításokkal ledegradálni minden ingyenes programot.

    "nekem az számít, hogy a megrendelő kifizet érte annyi pénzt, amit te még álmodban se láttál"
    "mivel ismerem mindkét fejlesztő eszközt így én tudok választani. "

    hohoho az a gáz hogy semmit sem tudsz rólam ezekkel kapcsolatban :)
    De annyit mondok hogy benne vagyok a témában, a flasht leszámítva (amivel direkt nem foglalkozom).
  • Komolytalan #126
    Nem tudom hogy jön ide a flash meg a java. UI-t elsősorban flashben készítek, és leszarom hogy a hozzád hasonló vér istván fórumtrollok mit gondolnak erről. Nekem az számít, hogy a megrendelő kifizet érte annyi pénzt, amit te még álmodban se láttál, és utána jön a következő megrendeléssel.
    Javat szerver oldalon használom minden olyan projectben ahol 2 irányú kommunikációra van szükség. Flasht, javat, phpt - mindent arra használok amire való - mivel ismerem mindkét fejlesztő eszközt így én tudok választani. Nálad ez persze nem áll fenn.
    De abszolúte nem ez volt a téma.
  • Komolytalan #125
    Egyátalán nem szar minden ami open. 2000 óta kizárólag open vagy saját fejlesztésű cuccokat használok szervereken (SQL, webszerver, stb). Együtt élek azzal, hogy 5 évvel le van technológiailag maradva mind a fizetős konkurenciához képest, mivel az hogy ingyenesek ezt kompenzálja. Mivel egy épkézláb SQL szervert akkoriban processzormagonként vagy userenként kellett megvenni, és ha nem hycomat verziót vett az ember ütötte a milliót az ára. Így megtanultam együtt élni azzal, hogy mysqlben nincs tranzakció kezelés (tudom, azóta már lett közel 10 év lemaradással Sybase-hez képest, de akkor még nem volt) - használtam postgrest, mert abban volt. Igaz az meg replikálni nem tudott, de még mindig olcsóbb volt kézzel megírnom egy replikációt, mint kifizetni másfél misit egy Sybase szerverért, ami akkoriban a legolcsóbb, fizetős alternatíva lett volna.

    Viszont asztali szoftverek tekintetében nincsenek ilyen árak, és itt 3-5 év lemaradás - ami kb minden ingyenes/profi fizetős szoftvernél megfizethető - az nem pár 10, esetleg pár 100eFt-t jelentene nekem. Konkrétan ha 5 évvel ezelőtti színvonalú szoftverekkel dolgoznék akkor éhen halnék. Én nem tudom azt megtenni, hogy ha küld a média ügynökség a látványtervet, akkor elkezdek nekik sírni, hogy de mentsétek már el valami openfaszom formátumban, ahol igaz szanaszéjjel fog minden esni, de hát nekem nincsen pénzem tisztességes eszközökre. Másik megbízást már tuti nem kapnék tőlük.

    Megjegyzem rendszergazda haverom lecserélte a cégénél a (warez) M$ Officet OpenOfficera, 1 hétig kínlódtak vele a felhasználók, utána a cégvezető adott neki pénzt, hogy menjél fiam a boltba, és vegyél rá olyat ami volt, mert ez a szar csődbe viszi a céget.
  • gothmog #124
    tehát nincs válasz. Akkor ezt buktad.
  • sanyicks #123
    jaa várj már értem! az oo szerinted ugye azért szar mert "fosszar java alapú 10 perc amíg elindul, 10 perc amíg számol" (tény hogy volt ilyen 2001 környékén a java), bezzeg a flash jó, nem lassú fantasztikusan bánik az erőforrásokkal, ja és a net sem lassú és véletlenül sem indul úgy mint 10 éve a java :))
  • sanyicks #122
    neked szar volt, mert neked minden az ami open. De ettől még a felhasználók 99%-nak igényeit bőven túlteljesíti.
    Egyébként szerintem az m$ office is egy rakás szar, egy instabil bloatware. De mivel nem vagyok hivatásos bullshitter, elég a jegyzettömb is :) szerencsére utoljára a suli miatt kellett ofiszt használni, de aztán lenyomtam a tanárok torkán a pdf-et amit oo-val készítettem, szerencsére az óta már nem kell ilyen szépen kinéző bullshithalmazokkal foglalkoznom, csak tiszta érdemi információval ;)
    De a lényeg hogy a userek 99%-nál lecserélnénk az ofiszt oo-ra észre sem vennék, 50% azért mert nem is használja 40% azért mert kb a felsorolás,dőltbetű,félkövér, más betűtípus a felhasználási szintje, 10% azt látná hogy az ami itt volt most másik menüben van...
  • Justil #121
    :) és még én hisztizek. a mellébeszélés magasiskoláját kijártad, az tuti. felírlak a troll listára, így tudni fogom a jövőben, h veled nem érdemes kezdeni. szép estét!
  • gothmog #120
    Látod? Ezért mondtam, hogy amit csinálsz az csak hiszti. Tudod mit? Szerintem nemhogy a gimphez, de a pshez sincs egy szemernyi közöd sem. Csak nyomod a betanult mantrát. Még mindig az bizonygatod, hogy a PS jobb mint a Gimp? Mutass már rá, hol állítottam az ellenkezőjét!
    Olvasás megy?
    Nem én állítom hogy a gimp jobb, te rugózol azon hogy a "vérpistikék szerint a gimp ugyanolyan jó"(kértem erre referenciát, kikerülted) és aztán a saját felvetésedet cáfolod, miszerint nem is.