MTI

A Scotland Yard készen áll Assange letartóztatására

A Scotland Yard készen áll a WikiLeaks oknyomozó portál alapítójának, Julian Assange-nak a letartóztatására.

A BBC hétfő délutáni, meg nem nevezett forrásokra hivatkozó jelentése szerint a brit rendőrség immár rendelkezik minden olyan szükséges dokumentummal, amelyek a letartóztatást lehetővé teszik. Assange őrizetbe vételére minden valószínűség szerint az elkövetkező 24 órában sor kerül, amennyiben a hatóságok pontosan tudják, hogy hol tartózkodik - közölte a BBC.

A nemzetközi letartóztatási parancsot Svédország kérésére - nemi erőszak gyanújával - még az elmúlt héten adta ki Assange ellen az Interpol . Úgy tudni, hogy a WikiLeaks alapítója - akinek honlapja több százezer titkos vagy bizalmas amerikai diplomáciai iratot szivárogtatott, illetve szivárogtat ezekben a napokban is ki - jelenleg Nagy-Britanniában tartózkodik. Letartóztatása esetén egy brit bíróságnak kell majd döntenie arról, hogy Assange-ot kiadják-e Svédországnak.

A WikiLeaks ausztrál származású alapítójának ügyvédje nem sokkal korábban az Interpol által kiadott nemzetközi letartóztatási parancsot "bóhozatnak" nevezte. Mark Stephens szerint a brit rendőrség jól tudja, hogy védence hol tartózkodik. Az ügyvéd utalt arra: mindent elkövet annak érdekében, hogy megakadályozza a kiadatást, és így azt, hogy Assange-ot Svédországból az Egyesült Államokba szállítsák.

Az ausztrál igazságügyi miniszter hétfőn Canberrában bejelentette: Ausztrália konzuli segítséget nyújtana Julian Assange-nak, a WikiLeaks portál alapítójának, ha külföldön letartóztatnák. Hozzátette, hogy Assange ausztrál állampolgárként bármikor visszatérhet hazájába, de mivel nemzetközi elfogató parancs van érvényben ellene, Ausztráliának kötelessége segíteni a nemzetközi közösséget a nyomozásban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!