Napi Online

Jön az online diákhitel

A következő őszi szemesztertől szeretnénk megteremteni a hallgatóknak az online ügyintézés lehetőségét - mondta Bugár Csaba, a Diákhitel Központ (DK) Zrt. vezérigazgatója.

A fejlesztést megalapozó, néhány tízmillió forintos közbeszerzési pályázat még decemberben megjelenik. Addig is az intézményen belüli hiteligénylési lehetőséget ajánlják. A diákoknak eddig 11, javarészt vidéki felsőoktatási intézményben van erre lehetőségük, legutóbb pedig első fővárosi iskolaként az Óbudai Egyetemmel állapodtak meg.

Tandíjat közvetlenül diákhitelből egyelőre 32 intézményben lehet fizetni, ezzel a lehetőséggel azonban egyelőre még csak a hallgatók töredéke él. A számuk azonban nő: 2009-ben csak 4100-an, az idei őszi szemeszterben már 6500-an vették igénybe. A DK tájékoztatása szerint jelenleg több mint 300 ezer ügyfelük van, a kinnlevőség pedig eléri a 200 milliárd forintot. Az új igénylők száma évek óta 18 ezer körül alakul szemeszterenként, de stagnál a nem törlesztők 3 százalékos aránya is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!