MTI

Csak feltételekkel kaptak az újságok WikiLeaks-iratokat

A The New York Times, a WikiLeaks előző két nagy kiszivárogtatásával ellentétben, ezúttal kimaradt a portál által privilegizált lapok köréből és a londoni The Guardian jóvoltából jutott hozzá a diplomáciai iratokhoz. Ezt maga az amerikai napilap közölte.

A The New York Times úgy véli, azért eshetett ki a WikiLeaks kegyeiből, mert korábban kedvezőtlen színben tűntette fel annak alapítóját, Julian Assange ausztrál újságírót, valamint az amerikai Bradley Manning közlegényt, aki megszerezte a bizalmas dokumentumokat. A lap októberben "üldözöttként" írta le Assange-et, akit "még a saját barátai közül is többen elhagynak, eltévelyedett és parancsoló magatartása miatt". Manningról augusztusban az jelent meg az újságban, hogy viszonyt folytatott egy transzvesztitával, s hogy tinikorában az osztálytársai kicsúfolták, amiért stréber volt és meleg.

A WikiLeaks ezúttal a CNN-t és a The Wall Street Journalt környékezte meg, de a két médium elfogadhatatlannak tartotta a portál feltételeit. Ezek egyebek között egy 100 ezer dolláros "bírságot" is magukba foglaltak arra az esetre, ha valamelyikük megsértené a közlésre vonatkozó moratóriumot. A The Guardian úgy értesült, hogy az amerikai hírtelevízió és a gazdasági napilap csak késleltetve kapta volna meg ugyanazokat iratokat, mint a kivételezettek első köre (a brit lap mellett a francia Le Monde, a spanyol El País és a német Der Spiegel).

Bill Keller, a The New York Times főszerkesztője a két lap közötti barátsággal és az "újságírói szükségszerűséggel" magyarázta a kiszivárogtatások közlésében kialakult együttműködést. A The Guardian eredetileg arra kérte amerikai laptársát, hogy kezelje bizalmasan a dokumentumok eredetét, de vasárnap este már lemondott a titkolózásról. Az The New York Times az amerikai diplomácia területén megszerzett szaktudását ajánlotta cserébe, valamint azt, hogy a legérzékenyebb anyagokat előzetesen megvizsgáltatja a külügyminisztériummal.

A The Washington Postot a WikiLeaks meg sem kereste, mert megorrolt azért, hogy Szaddám Huszein volt tájékoztatási miniszteréhez, Muhammad Szaid al-Szahhafhoz hasonlította. Assange azzal is meggyanúsította a lapot, hogy elmismásolta egy videó közlését, amely bemutatta, hogyan lőttek le civileket egy amerikai katonai helikopterről Irakban. A Post ezzel szemben azt állítja, hogy sohasem kapta meg ezeket a felvételeket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!