Berta Sándor

Az internet doyenje

Erwin Martinetz a laptopjával szörföl az interneten, mobiltelefonál és a vásárlásai előtt rendszeresen tájékozódik a világhálón. Mindebben semmi különleges nem lenne, ha a bácsi nem most ünnepelné a századik születésnapját.

1910-et írunk: Norvégiában ekkor indult el a Déli-sarkra Roald Amundsen, Németországban ekkor emelkedett először a levegőbe a LZ7 léghajó, New Yorkban megnyitották a forgalom előtt a Manhattan hidat, Karl May pedig megjelentette a negyedik Winnetou-kötetét. Bécsben szintén ebben az évben született meg Erwin Martinetz. A televízió, a mobiltelefon, a számítógép és a digitális kamerák még ismeretlen fogalomnak számítottak. Martinetz gyakori látogatója az A1 Telekom Austria által kifejezetten a nyugdíjasok számára kialakított helyiségnek, amely Bécs második kerületében található. A terem csak néhány utcára van az idős ember otthonától.

A világ legöregebb internetezője részt vett egy időseknek tartott internettanfolyamon, ahol persze gyorsan kiderült, hogy az egykori távközlési technikusnak és mérnöknek nincs szüksége sok tanulásra, mert nagyon is jól eligazodik az online világban. A nyugdíjas mérnök 89 éves korában vásárolta meg az első PC-jét, a világhálót 2000-ben fedezte fel, majd 95 éves korában a családja megajándékozta az első laptoppal. A technika iránti rajongása végigkísérte az életét: első detektorát 14 évesen, 1924-ben jegyeztette be, majd az 1930-es évek végén híradástechnikát tanult és ezzel párhuzamosan az osztrák posta- és távírószolgálatnál helyezkedett el. A második világháborúban Berlinbe helyezték át a birodalmi postához, majd 1945-ben visszatért Bécsbe és a Központi Távközlés-technikai Hivatal munkatársa lett.

Martinetz bácsi az első fekete-fehér televízióját 1967-ben, az első színes tévéjét pedig 1970-ben vásárolta meg. A technikai fejlődést mindig üdvözölte és soha nem értette meg azokat, akik ellenezték a fejlődést. "Ha valaki szereti a technikát, mint én, annak semmi sem lehet túl bonyolult vagy nehéz" - összegezte véleményét. 1976-ban vonult nyugdíjba, de a technika iránti szeretete megmaradt. Egyik kedvenc internetes oldala a Wikipedia. Az őt érdeklő adatokat Word- és Excel-fájlokba rendszerezi, de nagy hangsúlyt helyez a biztonságra. Minden fájlból mindig két változatot készít, a biztonsági kópiákat pedig egy pendrive-on tárolja.

Ugyanakkor az idős férfi nem használ minden webes szolgáltatást, például gyakorlatilag egyáltalán nem e-mailezik. Amennyiben valakinek valamit mondani akar, akkor felhívja az illetőt a mobiljáról, amely az Emporia egyik modellje. (A cég célzottan az idősebb korosztálynak speciális, nagy nyomógombos mobilokat kínál.) Az újságokat is inkább hagyományos formában és nem elektronikusan olvassa. Ezenkívül ragaszkodik a Windows XP-hez, s bár tud a Windows 7-ről, sőt annak utódjáról, a Windows 8-ról is, egyáltalán nem biztos, hogy váltani fog az új operációs rendszerekre. Az internet doyenje jelenleg új mosógépet keres; természetesen a vásárlás előtt a világhálón tájékozódik, de azt már tudja, hogy a kiválasztott gépet nem webshopban, hanem valódi boltban veszi majd meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • WinG #8
    Ez csak azért vicces, mert a szomszéd bácsika 94 éves, megjárta Szibériát, és 2 éve vettek számítógépet, azóta netezik meg mittomén.
  • TomecK #7
    Érdekes, hogy a faszikám, HTC Dream-et használ. Ezvajon HTC reklám -e :) ?
  • jaspercry #6
    "Erwin Martinetz a laptopjával szörföl az interneten..............................(pornó site-ra meg reszel)........, mobiltelefonál és a vásárlásai előtt rendszeresen tájékozódik a világhálón. Mindebben semmi különleges nem lenne, ha a bácsi nem most ünnepelné a századik születésnapját"
  • sanyicks #5
    ha lesz tízezer forintom, beszállok az internetbe
  • Daell Drow #4
    Ketsegtelen hogy a 20ik szazad masodik feleben nagyon gyors volta technologiai fejlodes.
    Es belegondolok hogy 1910 korul még zsuppos teto alol bujtunk ki, ma meg minden online. Es ezt vegig eled, vegig koveted a valtozast az nem semmi.
    En is kivancsi vagyok 90 eves koromba(mar ha megelem) hova juta vilag.
  • Cat #3
    Te tudod rosszul. 10-15 éve még igazad lehetett volna, ma már nem.
  • Drillerke #2
    "Ezenkívül ragaszkodik a Windows XP-hez, s bár tud a Windows 7-ről , sőt annak utódjáról, a Windows 8-ról is, egyáltalán nem biztos, hogy váltani fog az új operációs rendszerekre."

    Remélem az összes win7 multireg propagátor fizetett fórumtroll is azt látja amit én...
  • endrev #1
    Kedves Sándor. Én kérek elnézést, de azt hiszem párszor már szóltam: Az Internet NAGY KEZDŐBETŰ...