Gyurkity Péter

Visszatérhetnek a Microsoft mobiljai

Bár a szoftvercég idén piacra dobott mobiltelefonjai igencsak nagy bukásként könyvelhetők el, a jelek szerint mindkét változat újra debütálhat a szegmensben - valószínűleg egy rövid visszatérésről van szó.

A tengerentúlon a Verizon oldalán szivárgott ki egy olyan dokumentum, amely az amerikai szolgáltató terveit tartalmazza, többek között a fontosabb készülékek feltüntetésével. Jókora meglepetést okozott, hogy ezen dokumentumban nemcsak az LG és a Samsung megoldásai, hanem a Microsoft két jól ismert fejlesztése is felbukkan, egy picit módosult név alatt. Sokan próbálják megjósolni, hogy mire is készülnek a partnerek.


A redmondi cég készülékei KIN ONEm és KIN TWOm néven szerepelnek a listán, a megnevezés utolsó karaktere pedig máris találgatásokra ad okot. Nem tudni, pontosan mit is jelöl ez a betű, bár egyesek epésen megjegyzik, hogy valószínűleg a "money" szóra utal, amit a Microsoft és a Verizon egyaránt szeretne visszaszerezni. Ez már csak azért is fontos lenne, mert az első rajt csúfos bukást jelentett az abban résztvevő vállalatok számára: a kizárólag az Egyesült Államokban áprilisban megjelent készülékek alig két hónap után kivonultak a piacról, miután igencsak csekély számban találtak gazdára a fiatalok körében - márpedig pontosan a fiatalabb korosztályokat célozta meg a szoftvercég, trendi külsővel és funkciókkal.

A visszatérés emellett azért meglepetés, mert Steve Ballmer vezérigazgató (aki egyébként éppen a napokban szabadult meg a Microsoftban birtokolt több mint 10 százalékos részesedésétől) pontosan arról beszélt, hogy ezek a mobiltelefonok fontos levegőt szívtak volna el a Windows Phone 7 mobil operációs rendszer, valamint az arra alapozó okostelefonok elől, így nem volt értelme tovább erőltetni ezt a vonalat.

A konkrétumokból egyelőre annyi derült ki, hogy a két megoldás támogatja majd a Verizon szokásos díjcsomagjait, és a megszokott okostelefonok ellen indulnak majd harcba.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • speed2006 #6
    :) Láttam őket, csak ebben mi a trendi? A lányom 14, de még ő is azt mondja rá hogy reméli ilyet nem kap, mert kiröhögik a suliban. (nincs elkényeztetve, mielött bárki kötözködik) de szerintem is elég bután néznek ki. A tudása sem élvonalbeli.
  • farxis #5
    szar! szar! rohat microfoszt!!! apple a kiráj!
  • Cat #4
    http://www.sg.hu/cikkek/73728/erkezoben_a_microsoft_kin
  • speed2006 #3
    "márpedig pontosan a fiatalabb korosztályokat célozta meg a szoftvercég, trendi külsővel és funkciókkal."
    Pontossan melyikek is ezek?
  • carville #2
    Ha ennyire semmit sem lehet tudni róluk, akkor az egyetlen amit eltudok képzelni, hogy ezek a WP7-es változatai lesznek az eredetinek.
  • hangulati #1
    murphy torvenye alapjan: ami visszaterhet, az vissza is fog.