Gyurkity Péter

Hat új Android mobilt mutatott be a Motorola

A Google mobil operációs rendszerének egyik legnagyobb támogatója egyszerre hat új okostelefont mutatott be egy konferencián, amelyek kivétel nélkül ezen platformra támaszkodnak - érdekes eltérésekkel.

Legutóbb szeptember közepén számoltunk be egy újabb Android-jövevényről a Motorola háza táján, ezt pedig most hat újabb debütáló követi. A CTIA Enterprise and Applications 2010 alatt, San Francisco városában rántotta le a leplet a cég a fejlesztésekről (természetesen képekkel kiegészítve), amelyek még az idén, ám eltérő időpontokban és nem is minden régióban bukkannak majd fel a boltokban.


Motorola Flipside

Elsőként a Flipside elnevezésű készülék mutatkozott be, amelynek előlapján egy trackpad helyezkedik el a 3,1 hüvelykes érintőképernyő alatt, a kicsúsztatható felületen pedig egy QWERTY-billentyűzetet találunk. A telefon 720 MHz-es processzort, valamint Android 2.1 operációs rendszert kap, és várhatóan még idén elérhető lesz az AT&T kínálatában, vagyis az Egyesült Államokban. Másodikként futott be a Spice, amely már kifejezetten egykezes felhasználásra készült, ennek megfelelően pedig kisebb méretekkel rendelkezik, a Backtrack nevű trackpad pedig a hátoldalon helyezkedik el, szintén QWERTY-billentyűzettel kiegészítve. A Motorola a megjelenéssel kapcsolatban annyit árult el, hogy erre most Brazíliában készülnek.


Motorola Spice és Citrus

A harmadikként ismertetett Citrus hasonlít erre a készülékre, ám mindössze a Backtrack kapott rajta helyet, a billentyűzet innen már hiányzik. Az biztos, hogy az USA-területén is elérhető lesz a telefon, hiszen a Verizon készül annak piacra dobására, mégpedig belépő szintű ajánlatként, kedvező áron. A negyedik a sorban a Bravo, amely a maga 3,7 hüvelykes érintőképernyőjével, 800 MHz-es TI OMAP processzorával, valamint 3,2 megapixeles kamerájával az AT&T kínálatában lesz megtalálható, 130 dolláros induló áron - ez lesz az AT&T három új jövevénye közül a legerősebb.


Motorola Bravo és Flipout

Az ötödikként érkező Flipout négyzetes külsőt kapott, ám a két lap elforgatható, így egészen érdekes kinézető telefont vehetünk majd kezünkbe - a felsorolásban 2,8 hüvelykes kijelző, billentyűzet, valamint 80 dolláros ár és október 17-i megjelenés szerepel (ez a harmadik készülék az AT&T színeiben).


Motorola Droid Pro

Utolsó, ám mindenképpen a legprofibb változat a Droid Pro, amely természetesen a Verizon Wireless kínálatában jelenik majd meg, kifejezetten csúcskategóriás megoldásként. A QWERTY-billentyűzet a 3,1 hüvelykes HVGA érintőképernyő alatt helyezkedik el, ehhez pedig 1 GHz-es TI processzor, 2 GB memória, akár 32 GB-os microSD-kártya, Android 2.2, valamint mobil hotspot támogatás társul, amely akár 5 készülékek is megfelelő módon kezelhet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)