MTI

Egységesített webplatformot szeretne az EU

Egységesített internetkezelő szoftvert szeretne az Európai Unió, és ezt a törekvését egy 10 millió eurós (2,8 milliárd forintos) alap létrehozásával erősítette meg.

Az új projekt célja, hogy minden olyan eszköz, amely rendelkezik internetelérésre alkalmas hardverrel, a különböző operációs rendszerek és egyéb fizetős alkalmazások mellőzésével közvetlenül csatlakozhasson a világhálóra. A tervek szerint az új alkalmazás minden eszközön, az internetkapcsolattal rendelkező televízióktól kezdve az autós navigációkon át a mobiltelefonokig gyártóktól függetlenül működne. Iparági szakértők szerint azonban ez az ötlet a valóságban sohasem fog megvalósulni, jóllehet egyre bővül azoknak a gyártóknak a köre, amelyek egységesített platformot szeretnének.

Webinos néven a német Fraunhofer Intézet Nyílt Kommunikációs Rendszerek Intézetének (FOKUS) szakemberei vezetik azt a fejlesztést, amelyhez jelenleg összesen 22 szervezet csatlakozott. Az egységesítési törekvések megvalósításához olyan cégek működnek együtt, mint a Deutsche Telekom a Sony Ericsson, a Samsung és a World Wide Web Konzorcium (W3C) - olvasható a BBC hírportálján megjelent beszámolóban. "Jelenleg az a legnagyobb probléma, hogy rendkívül sok az informatikai eszközöknél használt platformok száma" - mondta a kutatás vezetője, Stephan Steglich.

"Csak a mobiltelefonoknál három jelentős, alkalmazások futtatására alkalmas platform létezik, ha ehhez a gépjárműipart és a szórakoztatóelektronikai berendezéseket is hozzávesszük, akkor már lényegesen több különböző rendszerről beszélhetünk" - tette hozzá a szakember. Steglich és csapata ezért egy olyan szoftverkörnyezet kialakításán dolgozik, amely használható lenne minden eszközre ahelyett, hogy egy újabb operációs rendszert, vagy a rendszerek átjárhatóságát lehetővé tevő fordítóprogramot terveznének.

"Jelenleg ezeknek az eszközöknek az egyetlen közös tulajdonsága, az internetelérés, amelyen keresztül minden felhasználó ugyanazt a tartalmat éri el"- magyarázta Steglich, hozzátéve, hogy a fejlesztést is az internet oldaláról közelítik meg, a szinte mindenütt jelenlévő webes kapcsolatra tervezett platformmal ráadásul az alkalmazások programozási költségei is csökkennének. A gyártók jelentős részének azonban még nem érdeke, hogy egy közös rendszert hozzanak létre, mert a külsőre szinte egyforma eszközöket gyakorlatilag csak a szoftverekkel és az ezekhez kapcsolódó szolgáltatásokkal lehet megkülönböztetni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Komolytalan #1
    De ha már van 3 ilyen, akkor miért nem választanak ki egyet közüle, és csókolom? Most azzal hogy írnak egy negyediket, azzal ki fog halni az Android, az iOS, meg a Nokia cuccosa? Nem túl valószínű...