Gyurkity Péter

Menlo: speciális mobiltelefon a Microsofttól

A Menlo projektről eddig nagyon kevés információ látott napvilágot, korábban például tábla PC-nek hitték a fejlesztést - a most a szoftvercég kutatási részlege számolt be az eddigi eredményekről.

A Microsoft Research hosszabb anyagban publikálta a Menlo fejlesztésének részleteit, a főbb célokat és azok megvalósításának módját. Kiderült, hogy egy mobiltelefonról, és nem pedig tábla PC-ről van szó, amely egyrészt érdekes hardveres komponenseket kapott, másrészt pedig a szoftveres oldalon is szolgál némi meglepetéssel.

A kutatási részleg ezúttal is valami újszerűt, érdekeset próbált összehozni, és ez sikerült is nekik - az már más kérdés, hogy a fejlesztés mikor kerülhet kereskedelmi forgalomba (már ha egyáltalán ez megtörténik). A dokumentumban közölt képekből, valamint a mellékelt adatokból viszont megtudhatjuk, hogy is fest a készülék, így érdemes végigfutni annak technikai jellemzőin és belső összeállításán. A papírban egy prototípusról írnak, amely kapacitív érintőképernyőt kapott, és a Windows Embedded CE 6.0 R2 operációs rendszert futtatja, Bosch BMA150 3-tengelyes gyorsulásmérő szenzorral, valamint Bosch BMP085 digitális nyomásérzékelővel (barométer).


Ez utóbbi szenzoroknak fontos feladata van, hiszen a telefon egyik legfontosabb funkciója lépéseink visszafejtése, azok nyomon követése, mégpedig egy Silverlight alkalmazással, amely a Greenfield nevet kapta. Ennek segítségével megtalálhatjuk a közelben lévő parkoló autónkat, a közösen használt vállalati járművet, vagy akár a családtag által hátrahagyott gépkocsit is. Ez persze csak egyetlen példa a készülék felhasználási lehetőségeire, bár azt nem fejtik ki részletesen, hogy milyen más hasonló problémákra szeretnének megoldást nyújtani ezzel.

Egyes sajtóvélemények szerint a Microsoft titokban újabb mobil operációs rendszert fejleszt - mások ezt azzal hárítják el, hogy a próbálkozás kudarcra van ítélve, hiszen ezen megoldásokat a Windows Phone 7 platformon belül is könnyen meg lehetne valósítani.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Inquisitor #6
    A Kin vasa nagyon jó volt, sose fogom megérteni miért kellett szénné korlátozni a telefont, és miért nem a 7-es OS volt rajta ...
  • Gerygrey #5
    A felsorolt funkciók mindegyikére van app Android alá, úgyhogy nem tudom ez így önmagában miért nagy szám.
  • matyi120 #2
    A Kin nagy bukás volt.
    Reméljük, a Microsoft (amelyet egyébként Bill Gates hímtagjáról neveztek el) végre rendes mobilt tud összerakni, nem korlátozza le a terjesztését, ha meg elqúrják, akkor kapjanak észbe, h a mobil szegmensben nincsenek jó helyzetben.
  • endale #1
    A GPS nyomkövetés már kevés, szó szerint minden lépésről tudni akarnak.