SG.hu·

A lakások 40 százalékában van notebook Németországban

Az európai uniós tagállamban 2005-ben még csak a háztartások 17,2 százalékában, tavaly viszont már 40 százalékában volt laptop - derült ki a Szövetségi Statisztikai Hivatal (Destatis) közleményéből.

Az anyag szerint a notebookokkal ellentétben a PC-k aránya gyakorlatilag semmit sem változott: 2005-ben és 2009-ben is a lakások 62,9 százalékában volt asztali számítógép.

Öt évvel ezelőtt a német háztartások 54,6 százalékában volt internethozzáférés, ugyanez az arány tavaly már elérte a 68,9 százalékot. Az ISDN-ellátottság sem nőtt kiemelkedő mértékben: 2005-ben a lakások 23,9 százaléka rendelkezett ISDN-vonallal, míg 2009-ben 32,1 százalékukról volt ugyanez elmondható. A vezetékes telefonvonalak aránya ugyanakkor 95,9-ről 91,5 százalékra csökkent, miközben ezzel párhuzamosan 76,4-ről 86,7 százalékra nőtt a mobil előfizetések aránya. Faxok a német otthonok 19,2 százalékában találhatók, viszont a nyilvánosságra hozott számokból mindenképpen jól nyomon követhetők a navigációs rendszerek számát érintő változások. Míg 2005-ben még csak a háztartások 4,4 százalékban akadt ilyen készülék, addig tavaly már 27 százalékában.

A navigációs eszközök mellett az elmúlt években elterjedtek a digitális szórakoztató elektronikai készülékek is. Ezt támasztja alá, hogy 2009-ben már a német otthonok 72 százalékában volt legalább egy asztali DVD-lejátszó. Négy évvel ezelőtt ugyanez az arány még csak 50 százalék volt. Száz lakásból már 40-ben található MP3-lejátszóval, szemben a korábbi 15-tel, míg a digitális kamerákat tekintve ez az arány a korábbi 32 helyett már 64 százalék. A játékkonzolok esetében is megfigyelhető ugyanez a tendencia, tavaly minden ötödik háztartásban volt legalább egy konzol.

A Destatis minden esztendőben elkészíti a kimutatását, amelyhez a szakemberek a megkérdezett családok beviteli és kiadási adatait, vagyonára és lakáshelyzetére vonatkozó információkat veszi figyelembe.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© AgentKis2010. 07. 16.. 14:07||#5
Hát ezek a betyár németek... Fogadni mernék, hogy háztartásszám arányban az ásott gödörre épített pottyantós WC-kbõl már nem állnak ilyen jól. Fejletlen egy népség az tuti.
© TreDoR2010. 07. 15.. 23:45||#4
Max. játszani rajta (na nem a iPaddal) <#hehe>
© Ferrer2010. 07. 15.. 22:27||#3
Én a jövõben egy iMacet szeretnék beszerezni otthonra, egy Macbookot meg utazáshoz. A netbookokkal meg iPadokkal nem lehet semmi értelmeset kezdeni.
© Ferrer2010. 07. 15.. 22:25||#2
Tuningosok? Én pl. utálom a notik kisebb képernyõjét meg felbontását. Ezen kívül egyelõre még lassabb a merevlemez bennük, és melegednek, mint a sz...
© duke2010. 07. 15.. 16:05||#1
Az egy erdekes folyamat, hogy a draga "hordozhato" (inkabb cipelheto,hurcolhato 😊 ) gepek atalakultak kompakt asztali geppe. A helyuket, pedig atvettek a valoban hordozhato netbook-ok.
Hagyomanyos asztali gepet, meg lassan mar csak tunningosok tartanak. 😊