MTI

Folytatódott a Kuruc.info-per Székesfehérvárott

Tanúk meghallgatásával folytatódott az úgynevezett Kuruc.info-per tárgyalása a Székesfehérvári Városi Bíróságon pénteken; a bíróság 100 ezer forintról 30 ezer forintra csökkentette a tanúként idézett Novák Elődre - aki országgyűlési képviselő és a Jobbik Magyarországért Mozgalom alelnöke - korábban kirótt rendbírságot.

Az úgynevezett Kuruc.info-per vádlottja, M. B. ellen a vád alapjául az szolgált, hogy a budapesti 2006 őszi eseményeket követően, 2006. október 7-én és 16-án, illetve azt követően több alkalommal a Kuruc.info az interneten közzétette az ügyben eljáró bírák, ügyészek lakcímét, telefonszámát, s egyikük fényképét is, őket súlyosan sértő kijelentésekkel együtt. A portálon a bírákat és ügyészeket egyebek között vérbíráknak, jogtipró talárosoknak, hazaárulónak nevezték. Novák Elődöt idén január 22-én és május 14-én is megidézte tanúként a bíróság, ám ő egyik alkalommal sem jelent meg a per tárgyalásán.

Tanúkénti kihallgatásának kezdetén Novák Előd előadta, hogy sérelmezi a rendbírság kiszabását, mivel a 2010. május 14-ei tárgyalás napján Budapesten volt elfoglaltsága - az Országgyűlés alakuló ülésén tett esküt, mint parlamenti képviselő, az ahhoz kapcsolódó előzetes feladatokat végezte -, s az akkori tárgyalástól számított 8 munkanapon belül benyújtotta távolmaradása miatti kimentését. Válaszában Szűcs Zoltán bíró közölte: a május 14-ei tárgyalásról való utólagos kimentést elfogadja és korábbi végzését hatályon kívül helyezi, ám mivel a tanú nem jelent meg a január 22-ei tárgyaláson, s magát arról sem előzetesen, sem utólagosan nem mentette ki, új végzésében 30 ezer forintos rendbírságot állapít meg. A 30 ezer forintos rendbírságról szóló új végzés ellen Novák Előd fellebbezést jelentett be, a rendbírság ügyében a Fejér Megyei Bíróság dönt.

Tanúkénti kihallgatásán Novák Elődöt főként a vádlotthoz és a Kuruc.info-hoz való viszonyáról kérdezték. A tanú rámutatott: ismeri ugyan M. B.-t, de "nem tudja, hogy honnan". Novák Előd a bíróságnak bemutatott két, sajtóperben született bírósági végzést, amelyek megállapítása szerint nem ő jegyeztette be a Kuruc.info domain-nevet. Szavai szerint az elektronikus portálról csak sajtóinformációk alapján tud információkat, híreket; s a 2006-ban született írásait több helyre - köztük a Kuruc.info honlapnak is - elküldte, szabad felhasználásra. Bírói kérdésre válaszolva a tanú rámutatott: az érdekeltségébe tartozó Hun Média Kft. jelenleg végelszámolás alatt van.

Az ügyben másodikként megszólaltatott tanú sem jelent meg a május 14-ei tárgyaláson, így őt a bíróság korábbi végzésében 50 ezer forintos rendbírsággal sújtotta. A tanú egy, a bíróságnak küldött e-mailben kimentette magát; így - annak ellenére, hogy mint Szűcs Zoltán bíró rámutatott a kimentés e-mail formájában való elküldése nem joghatályos - a bíróság méltányossági alapon elfogadta a kimentést és eltekintett a rendbírságtól. A tanú a Kuruc.info honlappal való kapcsolattartásáról szólva előadta: írásait megküldte a honlap szerkesztőségi e-mail címére, amelyet néha megköszöntek egy aláírás nélküli szerkesztőségi válaszlevélben. A tanú 2006 szeptemberében szerkesztőként szerepelt a portál impresszumában, s akkor is a szerkesztőségi e-mail címre írt egy levelet, hogy vegyék le őt a szerkesztők listájáról. Közlése szerint nem állt munkakapcsolatban a vádlottal, tőle utasítást nem kapott.

A per október 22-én folytatódik a Székesfehérvári Városi Bíróságon.

A hírportálra 2006 októberében felkerültek miatt a budapesti II.-III. kerületi ügyészség vádat emelt a Kuruc.info főszerkesztője - mint magánszemély - ellen. A vádiratot 2008 szeptemberében nyújtották be a fővárosi II.-III. kerületi bíróságra. A vádlott meghatalmazott védője tavaly februárban elfogultsági kifogást nyújtott be az ügy elbírálásából a Fővárosi Bíróság valamennyi tanácsának kizárására, amit valamennyi kerületi bíróság és a Fővárosi Bíróság kizárására pontosított. A per a Fővárosi Ítélőtábla döntése alapján került a Székesfehérvári Városi Bíróságra. A vádlottat öt rendbeli személyes adattal való visszaélés, valamint két rendbeli, nagy nyilvánosság előtt elkövetett, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazás vétségével vádolta meg az ügyészség.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sanyicks #24
    nem biztos hogy biboldó, lehet egyszerűen csak hülye :D sok példa van magyarokra is akik benyelik ezt a rászizmus Holokauszt™ maszlagot, mert egyszerűek mint egy tuskó.
  • JL666 #23
    ja, 1x nekem is beszólt a biboldója
  • sanyicks #22
    Neki magyarázhatod, ő szélső"libsi" agymosott birka, és mint olyan csak az az igaz amit ő mond, mindenki más dögöljön meg, legalább is így hiszi.
  • Garrett27 #21
    Végre valaki megmondta!
  • Garrett27 #20
    Nem a kuruc.infót kellene elküldeni akárhová. Hanem a pártmédiákat, a Népszabadságot, meg a hozzá hasonló hazudozó és hivatásos félelemkeltő elemeket...
  • uniu #19
    Magadra gondolsz ?:)
    Pedig érdemes. Nagyon jó cikkek és képek szoktak megjelenni. A mainstream mediában megjelent cikkekkel összehasonlítva igen jól felsejlik, hogy hol is a hiánya a cenzúrázott mondatoknak.
  • Seth74 #18
    Aki a kurucinfót látogatja, az sikeres ember nem lehet.
  • JL666 #17
    el szoktam. És te komolyan gondoltad, hogy egy oldal szerkesztőit, akiket 4 éve keresnek a cionisták, majd te elolvasod az sg-n lakcímmel együtt? VICC CSAK!!! idióta! És még számon is kéri rajtam! bah!
  • uniu #16
    Arbeitmachtfrei János :)
    Persze, h anonymok. Az '56-osok sem csináltak volna forradamat, ha előtte kiállnak az elvtársak elé, hogy "ide lőjjetek".
    Itt lenne már az ideje az ilyen koncepciós perek befejezéséhez, és meg kellene vizsgálni azt, hogy miért is van a vérbíró kifejezés.
    Apropó: nem véletlen, hogy a mostani kormánytól kártésítést kapnak azok az emberek, akiket a kuruc anno a védelmükbe vett.
  • halgatyó #15
    Ezen jót derültem!!!
    Találékony névválasztások